Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941

52 rovits László, Nagy Endre, Orbán Tamás, Peller Károly, Reiner István (18 = 41%). Két hónap múlva javítóvizsgálatot tehet: Asztalos István a történelemből, Friedmann József a fizikából, Lipkovits György a németből, Mezey Dezső a fizikából (4 9%). Az érett tanulók pályaválasztása (beleszámítva az őszi vizs­gákon éretteknek nyilvánított tanulókat is): katonai 13, mérnöki 10, ipari 8, kereskedelmi 6, jogi 5, orvosi 3, tanári 3, mezőgazdasági 2, hivatalnoki 1, közgazdasági 1, teológia 1, köigazgatási 1, bizonytalan 1. Tanítási anyag. Rendkívüli tantárgyak Tanításunk az állami tanterv alapján folyt, az I—VII. osztályok­ban gimnáziumi, a VIII. osztályban reálgimnáziumi alapon. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek 168.967—1940. V. ü. o. sz. engedélye alapján a VIII. osztály német óráinak számát, a francia órák rová­sára,’ heti 3-ra emeltük. Új tantárgy volt a VI. osztályban az olasz nyelv, amelyet a francia helyett, 10 tanuló tanult. Rendkívüli tárgyak és tanfolyamok, az önként jelentkező tanulók számára a következők voltak: 1. Német társalgási gyakorlatok. Heti 2—2 órában 6 csoportban. Vezető tanárok: Belohorszky Ferenc dr. és Benigny Andor. Beszéd- gyakorlatok a mindennapi élet köréből, olvasmányok (mesék, novel­lák, balladák, elbeszélések) alapján. A felső tagozatban magyarról- németre fordítási gyakorlatokat is végeztünk. Nyelvlemezeket grammo- fonon is bemutattuk. Eredmény az alsó tagozatban igen jó, a felsőben kielégítő. A gyakorlatokon a következő tanulók vettek részt: III. osztály : Buna István, Fekete Sándor, Ferencz Gyula, Kovács Attila, Lantos János, Liskány István, Maczkó János, Makrai Zoltán, Márki Gyula, Markó András, Nyitrai József, Révész Imre, Sándor Zoltán, Szepesi Tibor, Szuhay Tamás, Vitányi Albin, Vitányi Gábor. IV. osztály: Balogh Árpád, Borbély Gábor, Deme Sándor, Dicker Endre, Gyurikovits Tibor, Kovács Sándor, Mikecz Csaba, Sipkay Barna, Túróczy Zoltán. V. osztály: Bakos László, Bácskay Gusztáv, Bálint István, Bászler Miklós, Borbély György, Fikly András, Kéry János, Kohn György, Kovách Győző, Mezey Barna, Nagy László. VI. osztály: Barcza Ferenc, Gábos Kálmán, Kölesei István, König Károly, Molnár István, Müller István, Rácz Tamás, Szász Andor, Waligurszky René.

Next

/
Oldalképek
Tartalom