Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1940

11

is, midőn a gyermeket képesnek tartják, mint pl. Sanderson, hogy jól el tudja végezni azt a feladatot, amelyet a „tankönyvírók mindig újra kezdenek.“ Feltehető, hogy egy olyan rendkívüli és szug- gesztív egyéniség iskolájában, mint amilyen Sanderson volt, az a belső megszállottság és átfűtöttség, ami a rendkívüli embereket jellemezni szokta, környezetét is magával sodorta, és rendkívüli teljesítményekre sarkalta. A hétköznapi élet azonban kénytelen átlagemberekkel számolni. Ebben az esetben az optimizmus már kevésbbé indokolt, s az a keresztyéni felfogás látszik helyénvalónak, hogy az ember ^értelmi és erkölcsi tekintetben számtalan gyarlósággal jön a világra, s legtöbb esetben ugyanúgy távozik onnan.

Képzeljük el csak mire lennének képesek a mi növendékeink, ha a tankönyveket háttérbe szorítva a fentebb leírt módszerrel tanítanánk mondjuk a történelmi tárgyakat. Még ha középiskoláink kellően fel is lennének szerelve, s gazdag könyvtárak állanának tanulóink rendelkezésére, akkor is mi lenne a helyzet? Legtöbb tanulónál mindjárt munkája kezdetén kiderülne, hogy nincsen semmi hajlama vagy képessége az önálló munkára. Ezen nem is csodálkozhatunk, mert hiszen maguk a munkaiskola hívei állapították meg, hogy az alkotó munkások száma a középiskolában csak mintegy 24 százaléka a növendékeknek.! l) De tegyük fel könnyebbség kedvéért, hogy valamennyi meg van áldva az alkotó- képességgel. Vájjon a tehetség önmagábanvéve elegendő-e az alkotáshoz egy olyan tárgykörben, amelyben minden alkotás pozitív előismereteket tételez ;fel? Mit tesznek ezek, ha már rögtön az alkotással kell kezdeniük, mielőtt még azt a tananyagot, a történelem esetében azt a kort, amelyre a nekik kiosztott probléma vonatkozik, nagy vonásokban megismerték volna, úgy, amint ezt a tankönyv lehetővé teszi? 'Nem kell-e attól tartanunk, hogy még tanári irányítás mellett is eltévednek az ismeretlen területen? Azt hiszem, ez a félelem nagyon is jogos, mert minden tudománynak megvannak a maga alapvonalai, amelyek előzetes ismerete nélkül a legtöbb részletproblémát nem tudjuk megoldani. Ezt az előzetes alapvetést nyújtja a tankönyv, amelyet a tanuló kénytelen megismerni, mielőtt az egyéni alkotás útjára lépne, mert különben a sötétben mozog és könnyen eltéved. Az iskola feladata tehát elsősorban a tankönyv anyagának, amennyiben lehetséges, cselekvő szellemű feldolgozása és megtaníttatása, s ezzel tulajdon- képeni feladata véget is ér, legalább is a tanulók túlnyomó többségével szemben. Nem mintha az önálló munkát nem értékelnék, hanem egyszerűen azért, mert a rendelkezésükre álló időt tökéle-