Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1939
78 tanúsítottak a szakosztály munkája iránt. Nemcsak a szabolcsi kérdésekkel foglalkoztak, hanem Erdély népi kérdéseit is tárgyalás alá vették. Teljesen új szakosztály volt a művészeti. Az ifjúság határozott kívánságára alakult, és benne mindazok a tagok helyet foglaltak, akik a zeneművészet és képzőművészet iránt meleg érdeklődést tanúsítanak. A szakosztálynak kevés tagja volt, 16 érdeklődő, akik maguk is irányításra várnak és irányítás céljából léptek be a szakosztályba. így munkássága nem volt még a kellőképpen megalapozott, de a képzőművészeti részt tekintve értékes felvilágosító előadásokkal szolgáltak a vezetők. Az önképzőkör összesége az év folyamán csak hét alkalommal tudott közös megbeszéléseket tartani. Ezek az összes-ülések az idei esztendőben azért voltak ritkábbak, mert a rendkívüli tél 2 hónapon keresztül teljesen megakadályozta, hogy iskolánkban nagyobb termeket fűteni lehessen. Az alakuló és programmadó üléseken kívül november elején a népi-kérdésekről a vezető-tanár tartott előadást. Előadásában külön tért ki a vizsgálatukra, a tapasztalatok leszűrésére, határozott feladatok, célok kitűzésére. Előadását fők.ént azon tapasztalatok alapján mondta el, melyeket a nyolcnapos pesti táj- és népkutatótanfolyamon szerzett meg. December 19-én a külföldi szakosztály rendezett nyilvános ülést. Ez alkalommal a város önképzőköreinek kiküldöttei megjelentek az ülésen, melynek tárgysorozata a következő volt: Megnyitót mond a vezető tanár. Velencéről vetítettképes előadást tart Medgyessy György VII. o. t. A fasizmusról előad Mik.ecz Pál VII. o. t., Bodnár Bálint VIII. o, t. vetítettképekben ismerteti Triesztet. Zárószót mond a szakosztály vezetője. Március elején vitaülés volt, amelyen Fodor György VII. o. t. A természettudományos gondolkozásról, Budaházy Miklós VIII. az élet értékéről tartott előadást. Az előadásokat vita követte. Ebben igen sokan vettek részt. Ugyancsak március hóban tartottuk meg hagyományos sza- valóversenyünket, melynek győztese Vityi István VIII. o. t. lett, s a márciusi beszédpályázatot Budaházy Miklós VIII. nyerte meg, míg Lakatos Emil és Bencs Károly VIII. o. t. dicséretet nyertek. A Bessenyei-kultusz ápolásában is kivette körünk a megillető részt. A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör május hó 2-án Puszta- kovácsiban kibantolta a nagy testőr földi maradványait. Ez alkalommal bizottság szállt ki Bakonyszegre, melyben körünk részé ről megjelent a vezetőtanár és Szohor Miklós titkár. A május