Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1936
14 ban fejlődött ki, s onnan terjedt át Európába, csak megerősít feltevésünkben. — Mindez azonban lehet véletlen is, mondhatják azok, akik feltevésem helyességében kételkednek. Ahelyett, hogy tekintélyekre hivatkozva oszlatnám el e kételyeket, amit köny- nyen megtehetnék, megkísérelem a múlt és jelen társadalom bonyolult szövedékében azokat a szálakat fölfedni, amelyek szük- ségszerűleg és elválaszthatatlanul hozzáfűzik a régi módszert a rendi, az új módszert pedig a demokratikus polgári társadalomhoz. Midőn ezt teszem, nem az a szándékom, hogy bármelyik irány mellett vagy ellen állást foglaljak. Egyetlen célomnak azt tekintem, hogy krónikáshoz illő objektivitással és hűséggel feltárjam a módszer átalakulásának okait, s hagyjam magam helyett beszélni a tényeket. I. Vannak történetírók, mint pl, a német Lindner, akik azt vallják, hogy a jövő történetírása az emberiség történelmének első korszakát a francia forradalomig fogja számítani, s a XIX. századdal kezdi majd a második korszakot. Mélyrehatóbb változást az emberiség történetében valóban egy század sem hozott. A francia forradalom előtti rendi társadalmat elsősorban a megkötöttség jellemezte. Az egyén mindjárt születésekor tagja lett egy jogi korlátokkal körülbástyázott rendnek, s tevékenységét csak addig fejthette ki, ameddig ezek a korlátok megengedték. De nemcsak a politikai és társadalmi, hanem a szellemi életet is hasonló megkötöttség jellemezte. A gondolat nem volt szabad, a censor éles szemmel ellenőrizte az emberi szellem megnyilvánulásait, s azonnal lecsapott, ha egy új gondolat a rendi világ hagyományoktól szentesített gondolatrendszerével ellentétbe került. Miként a politikai érvényesülésnek a jogi korlátok, ugyanúgy szabtak gátat a szellemi élet bizonyos irányú kibontakozásának a minden vitán felül álló dogmák, amin itt nemcsak hittételeket, hanem a szellemi élet egészét szabályozó gondolat- rendszer egyes tételeit értjük. Ebben a társadalmi rendben az egyén élete sokkal passzívabb volt, mint ma. Az egyén nem maga alakította ki saját anyagi és szellemi világát, hanem azt születésével együtt többé-kevésbbé készen kapta, s fejlődése e kész keretekhez való alkalmazkodásban állott. Nyilvánvaló, hogy ez a társadalmi rend nem kedvezett az egyéniség kifejlődésének, sőt ellenkezőleg, azt elnyomta. Ha az egyéniség sodra eredetibb szellemeket tiltott utakra vitt, szabadságukkal, s olykor életükkel fizettek merészségükért. A gondolat jóhiszeműsége és meg-
