Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1934
8 szükségesebbet adjuk kézhez, hogy a gyermek kutató képzeletével megoldást alkothasson. Ezért az uj nevelés módszere nem más, mint alkalmat adni a gyermeknek a keresésre, felfedezésre, alkotásra. A gyermekiélek megfigyelése is azt igazolja, hogy mindaz, amire a gyermek a maga munkája utján jut el, sokkal mélyebben gyökereződik belé, mint az, amit prelegálás vagy kivált könyvből való megtanulás utján sajátíthat el. A fontos az, hogy önmaga jusson el azokhoz a problémákhoz, amelyeket a régi tanítási módszer a tanár magyarázatával adott át a növendéknek s fejtett meg úgy, hogy azok a legkevesebb esetben keltettek a gyermekben különösebb érdeklődést. De ne értsük félre a módszert már elindulásában: Jól tudjuk, hogy ma is vannak, s lesznek mindig oly kérdések, amikre a gyermeket rávezetni vagy tulnehézkes, vagy nem is lehet. De ezek a kérdések csak itt-ott akadnak, nem képezhetik tehát a tanítandó anyag tul- nyomórészét. S ha problémákról van szó, akkor mindig oly kérdésekre gondolunk, amelyek a tanulónál nem az emlékezetre, hanem az értelemre appellálnak. Egy mondat részeinek felismerése, egy matematikai példa megfejtése, egy egyszerű fizikai törvény magyarázata a tanulónak époly probléma, mint a nagy tudósnak volt világraszóló felfedezése. Különbséget kell tehát tenni tényismeret és értelmi ismeret között. Míg amaz az emlékezeten fordul meg, emez az értelemhez szól. Amikor tehát a munkáltató oktatás az értelmet mindig problémák elé állítja, — igen helyesen, mert az élet megnyilvánulásai sem egyebek megszámlálhatatlan problémáknál, — életre nevel, nyitott szemmel néző, kérdéseket meglátó, idejében felfedező embereket nevel, akik mindig a lényeget, sohasem a jelentéktelent fogják fontosnak találni. Azt a tényismereti anyagot tehát, amit a tanterv előirt, a legszükségesebbre kell redukálni. Ez módunkban áll. A redukált anyagot pedig csak annyiban kell felhasználni, amennyiben a megértéshez feltétlenül szükséges. A lényeg pedig épen abban áll, hogy a szükséges tényismereti anyag leszámításával o megmaradt részt problémakomplexumnak tekintsük, aminek megfejtését a tanulóra bízzuk — a tanár irányítása mellett. Ez pedig nem jelent mást, mint amit már kifejtettünk elméletileg az első részben, hogy a nevelés középpontjában |a tanuló, a gyermek áll, ő a cselekvő személy, ő van az előtérben, — mig a háttérben, mint irányító és vezető: a tanár.