Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1934

83 A helybeli középiskolák vándordíjáért február és március hóban rendezett csapatversenyben resztvettek: Szilárd F., Fe­kete L., Weisz A. VIII. o., Ungár László VII. o- és Oláh Gá­bor IV. o. tanulók. A versenyben csapatunk 17 ponttal a má­sodik helyre került, az egyéni győztesek sorrendjében Szilárd F ., Fekete L és Weisz A. a harmadik, negyedik és ötödik helyet foglalták el s igy nagy ezüsjt, kis ezüst, illetőleg bronz1- érem díjazásban részesültek. A kör járatta a Magyar Sakk­világot. Vezető tanár: Dr. Schárbert Ármin. 9. Sportkör. Főbb versenyeredmények: Kerületi bajnokság mind az egyes, mind a páros tenniszversenyen. Kerületi csapat- bajnokság az összes szereken, továbbá nyújtón, korláton, gyűrű" hintán és lovon. Céllövő csapatversenyben kerületi bajnokság. Egyéni bajnokság az országos tornaversenyen és helyezések. A »Kisok központi dijáért« való orsz. vtrsenyen első helyezés. Sportkörünk törhetetlen akarattal, megingathatatlan fegyelem­mel haladt kitűzött célja felé a folyó iskolai évben is, hogy testben és lélekben ép ifjakat neveljen a társadalomnak. 1934. okt. 3-án tartott alakuló közgyűlésünk ifj. elnökké Komlós Gyula VIII. o., alelnökké Kovács Emil VII. o. tanuló­kat választotta meg. A kör munkáját egész éven keresztül za­vartalanul folytatta Zágoni Dezső tanár-elnök vezetése mellett, élénk működést fejtett ki az atlétikai-, vívó-, torna-, céllövő-, játék-, korcsolyázó-szakosztály, utóbbi az udvaron jégpályát tar­tott fenn. Különös dicséret illeti meg a tornaszakosztályt és buzgó), érdemes szakosztályi elnökét: Simonfalvy László VIII.o. tanulót. Időrendben sportkörünk fontosabb versenyei és eseményei a következők: Szept. 30-án kerületi bajnoki tenniszverseny Deb­recenben, kerületi bajnokságot nyert Kálmán András VI. o., 3. helyezést Illyés József VIII. o., párosbajnokságban első Kál­mán—Illyés. Dec. 16-án résztvettünk a Motesz jelvényszerző versenyén, a versenyen induló tanulók közül csak egy tanuló nem tudta a kívánt eredményt felmutatni. Vas jelvényt kaptak: Pincsák István III. o. Glatter Cs. III. b., Szentiványi III. a., Kiss István IV., Nemes IV., Soltész IV., Soós IV., Diószeghy V., Balogh VI., Bartha Gy. VI., Kói VII., Makranczy VIII., Ve­ress VIIL, Vince VIII. o. tanulók. Bronz jelvényt nyerték: Kecskeméthy VI., Balogh VI., Csutkái VI., Kovács Emil VII. o., Eördögh VIII., Gaál VIIL, Makranczy Vili. o., Marossy VIII. o. tanulók. Ezüst jelvényes tornász: Simonfalvy VIII. o. Február 3-án a Nykise korcsolyázó versenyén a páros müver-

Next

/
Oldalképek
Tartalom