Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1932
4 csokornyakkendő alól vékony aranylánc finom szövése bugy- gyan ki, mint összekötő fonál az élet éo a sír között. Amikor a koporsót lezárják, ráteritik a Jókai-leplet: az első irodalmi kitüntetést Krúdy Gyula mellére. Ez a Jókai- lepel nemzetiszinü selyem szemfedő, könnyű gyászfátyollal bevonva. A selyemszöveten aranyhímzésű nevek, azoknak nevei, akik már előtte öltözködtek fel ebbe a háromszinü vőlegényi palástba, mely a Nyírség ábrándos lovagját most halálában eljegyezte örökre a magyar irodalom múzsájával. A sirgödör szélén igy öntöttem szavakba végrendeletét : »Krúdy Gyula itt hagyta a magyar irodalmat és itt hagyott egy igénytelen szürke acéltollat; bár Írásaiból néha olyan ódon illat áramlott felém, mintha még csak ludtollal irt volna a mester. Tehát itt hagyott egy igénytelen szürke acéltollat, haszontalan szerszámot tehetségtelen ember kezében, de tündérvilágot, akinek képzeletében ősmagyar tehetség lobogott. Ahogy reszketve rótta sorait a fehér papírra : nyomában, bimbó pattant, virág nyílott, tüzek serkentek és szenvedélyek lobbantak lángra. Csak kivételes művésznek nyújtja ajándékba a sors : életre kelteni vidéki kúriák régi magyar alakjait, kisérni uttalan-utakon Szindbádot, a szárazföldi hajóst, megrajzolni elfeledett asszonyok arcképeit és kiragadni szellemszárnyakon át az olvasót szomorúsággal teli légköréből.« A Jókai-lepel háromszinü selymébe most már uj nevet hímezhetnek szorgos női kezek : »Krúdy Gyula, 1933. május 12.« írói szárnypróbálgatása már a nyíregyházi evangélikus főgimnáziumban töltött tanulóévek alatt kezdődött. Az irodalmat könnyű volt megkedvelnie, mert Porubszky Pál tanítványa volt. Maga is hóember, lapszerkesztő, aki életének nagyszerű példájával lobbantotta lángra az irodalomnak Krúdy Gyula lelkében talán születésétől fogva szunnyadó parazsát.. Már ötödik gimnázista korában állandó szépirodalmi munkatársa az »Orsóvá« cimü hetilapnak. Ennek a clunaparti, határszéli kis magyar városkának szépirodalmi szükségletét hosszú évekig Krúdy Gyula elégítette ki. Hétről-hétre küldte rövid lélegzetű elbeszéléseit, melyek a Tárca, vagy a Csarnok rovatban láttak napvilágot. Itt még nem kapott irói tiszteletdijat, ha csak azt a névjegyet nem tekinthetjük honoráriumnak, amit a kiadóhivatal küldött s amivel Írónk sokat büszkélkedett: »legifjabb Krúdy Gyula, az Orsóvá cimü hetilap szépirodalmi munkatársa.«
