Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1932
Krúdy Gyula diákévei. Irta : Szohor Pál öregdiák, városi főjegyző, a reálgimnáziumi Kormányzó Tanács tagja. Az iskola olyan büszke növendékeire, mint anya gyermekére. Az igazgató szobájának könyvtárpolcán ott sorakoznak az anyakönyvek és értesítők, bennük sok ezer név : boldog életpályák és könnyes szomorujátékok. Apjuk kezén lépnek be először az intézetbe, izgalmukban elszorul a torkuk; azután nyolc esztendeig viaskodnak a könyvekkel, némelyik a nyújtó acélrudjába szerelmes, másik az önképzőkör izgalmas légkörében arat dicsőséget. Az 1894. esztendő telén sudár növésű, de révetegen álmodozó szemű hetedik gimnazista fiú olvasta fel a nyíregyházi evangélikus főgimnázium önképzőkörében pályanyertes elbeszélését : »Liza menyasszony«. Még akko” senki se tudta, hogy e bátortalan diákkisérlet első állomása lesz magasralendülő irodalmi pályafutásnak s a jómódú ügyvéd fia szerkesztőségek bicegőlábu asztalánál keresi a magyar iró száraz kenyerét. A pályanyertes kis diák : Krúdy Gyula volt, akit 55 éves korában 1933. május 14-én kisért ki a szülőföld néhány zarándoka a Kerepesi-uti temető díszsírhelyére. Talán ez a disz- sirhely volt első és utolsó hivatalos elismerése irói érdemeinek. Ott feküdt a ravatalozó fekete pompával bevont fülkéjében — barna tölgyfakoporsójában — a Nyírség nagy álmodozója. Körülte gyertyák sárga lángja lobogott. A ravatal lábánál (újságok koszorúi, középen a szülőváros utolsó babérja. Nők hoznak ibolyát, gyöngyvirágot : a május pompáját; de többet ér szemükben a néma könny s a csendes fájdalom. A sárga arcú ember gavallérdiszbe öltözött utolsó útjára. Akik ismerték görnyedt hátáról hanyagul leomló kabátját, a gyűrött nadrágot, most csodálkozva nézték a koporsóból kiragyogó fehér ingmellet, a frissen vasalt frakkot; mint aki bálba készül, meghódítani mégegyszer barátah és ismerőseit. A fehér 1*
