Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1929
8 kel az elemi kapcsolatokkal, hanem a színek, hangok, illatok között is titkos beszédet vesznek észre. Érdekesen fejezi ki ezt a gondolatot egy nálunk is ismert francia költő Baudelaire a Correspondance (megfelelés, megegyezés) című költeményébén: A természet templom, hol élő pillérek Olykoron homályos szavakat cserélnek. Átvándorolunk a jelképek erdején S békés pillantások szálldogálnak felénk Mint messze visszhangok, melyek összefolynak Illat, színek, hangok egymásnak suttognak Van tiszta, friss illat, mint a gyermek húsa, Zöldelő, mint a rét s lágy, mint az oboa. A hangok, színek, ízek között létesített megfeleléseket, amelyeknek tehát a logikai kapcsolatokhoz semmi közük sincs, nevezték a szimbolisták színesztétikus kapcsolatoknak, amelyek ismerete, illetve figyelembe vétele nélkül, nem lehet megérteni a szimbolisták sajátságos jelzőhasználatait. Ezen elemi megfelelések tovább fejlesztése adja a szimbólumot, mivel a megfelelések nem szorítkoznak csupán a külső világra, hanem kiterjednek a lelki életre is. Amint az irigység sárga színben vetődik ki elénk s nyer szinte látható testet, ügy a lélek leghomályosabb és legösszetettebb élményeinek is megvannak a maguk megfelelő kivetődései a fizikai világban : ezek a szimbólumok. A szimbólum, mivel összetett lelki tartalomnak felel meg, többé nem lehet egyszerű szín vagy hang, hanem kép vagy képsorozat. A szimbólum föltalálása azonban nem a gondolkodás feladata, hanem az intuitív megérzése, s ez minél magasabb fokú, annál nagyobb a költő szimbolizáló tehetsége. E külső jelképek segítségével igyekszik azután szug- gerálni a költő, a szimbólumnak megfelelő lelki tartalmat. Mivel a szimbólum és a lelki tartalom közötti kapcsolatok alapja nem a minden emberre nézve azonos logikus gondolkodásban, hanem a lélek ösztönös rétegeiből táplálkozó szubjektív megérzésben van, épen ezért az olvasó igen gyakran képtelen megérteni a szimbólumokat s ezek nem jelképeknek, hanem értelmetlen rébuszoknak tűnnek föl előtte. E homály főleg onnan származik, hogy amig pl. az allegóriában a gondolat és kép, a kifejezendő és kifejező szinte párhuzaf- mosan egymás mellett futnak, addig a szimbólumnál e kettős
