Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1906

Nemzetek pusztulnak, nemzetek vesznek el! Őr­jítő gondolat ! Hogy elhervad a virág s a kikeletkor madárdal­tól zengő erdőre rá-ráborul a télnek fagyos, síri álma, hogy ragyogó szem sugára megtörik, hogy beszédes ajkak örökre elnémulnak, hogy itt a földön anyák gyermekük ravatalánál, elhagyatott árvák édes anyjuk koporsója mellett zokognak szüntelen; e gondolatban meg kell, meg is lehet nyugodni. Hogy beteljesül egykor a próféták jóslata s a tudósok számítása s eljön az idő, mikor ez a föld, mely ma még a pezsgő élet tanyája, az ideálokért küzdő szeretetnek, a ke­nyérért, hatalomért marakodó önzésnek, a dicsőségért harcoló becsvágynak bajvívó helye, mint befagyott sír, örök némaságban fog kóborolni kiszabott pályá­ján : ezzel a gondolattal is meg lehet barátkozni, sőt talán megnyugvást is lehet benne találni. De gondoljátok csak cl, hogy fennállana a vi­lág még számlálhatatlan évezredekig, a ti hazátok pedig s a ti nemzetetek Karthágó ' s Babylon sorsára jutna, a ti hibátokból ? ! Ma még magyar szó zeng a Duna és Tisza part­jain. bájban a csalogány dalával, erőben a száguldó orkán hatalmával versenyezve, csupa erő, csupa szép­ség, hogy hozzá fogható nincs se az élő, se a holt nyelvek között! Es e gyönyörű föld, amely világverő Etele király után jogos örökségünk, honszerző Árpád vezérünknek vértanuk vérével szentelt hagyatéka, meghozza még évről-évre a maga bőséges áldását, hogy fiai boldogulhatnak rajta, csak akarjanak bol­dogulni. És eljöjjön az idő, mikor itt magyar szó nem fog többé hangzani, mikor a rónák aranykalászát, az erdők vadát s a folyók halát más nyelvű, más érzésű nép fogja magáénak vallani s az túrja, szántsa s hasogassa a szent hantokat, amelyekbe a mi őseink 4 — 49 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom