Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1906
sem, a jövőben sem törődünk; mi haladunk nyílt fővel egyenes úton a világosság felé! Az is baj volt akkor, hogy miért vettük fel a tanulókat mindjárt a tanév végén és miért nem adtunk időt nekik erre a ,.kis népiskolai érettségidre (így gúnyolódtak!) való előkészületre? Erre a szemrehányásra is tartozom felvilágosítással, de nem is zárkózom el. Azért kell az I—II. oszt. tanúlókat mindjárt a tanév végén a jövő évre besorozni, hogy a nagy számmal jelentkezők közűi a be nem jutottaknak alkalmat adjunk arra, hogy a szünidő alatt és a tanév elején más tanintézetnél keressenek bebocsáttatást. Ez az egyedüli oka a korábbi felvételnek. — Avval a felfogással azonban semmi esetre sem értek egyet, hogy a testi fejlődésre utalt, pihenésre rászolgált gyermeket még a szünidő folyamán gyötörjék, zaklassák újabb tanulással csak azért, mert mi az u. n. felvételi vizsgán megköveteljük tőle azt, hogy írni, olvasni tudjon magyarúl Egy lelkiismeretes néptanitó-kollegánk, aki valamely gyermekkel négy éven át hűségesen foglalkozott, bármely pillanatban kiállítja növendékét azok elé, akik arról akarnak meggyőződni, hogy tud-e írni meg olvasni a kis diák és vájjon tudja-e az egyszeregyet! Csakis ferdítő rosszakarat vagy kötekedés gáncsolhatja a mi becsületes eljárásunkat! A tanév elején tehát az I. osztályba ismét oly nagy számban jelentkeztek a tanúlók, hogy azokat mind — még az esetben sem, ha igazán megállották volna helyüket — felvennem lehetetlen volt, s egész ártatlanúl bár, mégis sok szülő részéről kellett tapasztalnom az engemet kellemetlenül érintő neheztelést lia e tárgyhoz érdemileg kívánnék hozzászólom e helyen, ismét csak a mull. évi „Értesítőben“ kifejezett gondolatokat kellene ismételnem, melyeket abban foglalhatok össze most is, hogy a munkás iparműhelyek, ipartelepek és a mozgalmas kereskedés verejtókes mezőin jobban teltalálhatják fiaink a boldogulást, mint a hivatalok rideg helyiségeiben. Hogy nem csupán én gondolkodom így, hanem a hazának számos jó fia is azt vallja, hogy „Az ipar a nemzeti jólét egyik legfőbb biztosítója“, álljon itt magyarázatúl a
