Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903
A városok azonban kárpótolták magukat e veszteségekkel szemben. Már 1542. körül «nagyon kezdettek a nemesi birtokok szerzése után áhítozni» — mint az 1542. 33—35. t.-c. mondja — kiforgatták a nemest birtokából, sőt arra is volt eset, hogy megölték, azután valamely ürügy alatt a király által maguknak adományoztatták. «Már pedig ez az ország szent koronájának nyilvános sérelme — mondja az említett törvény, — mert az ily községeknek adományozott birtokok soha nem háramlanak vissza a fiscusra.» Fontosabb ok volt azonban, amit a törvény nem mond, az, hogy ebben az időben még e városok a királlyal tartó német városok voltak s gazdagodásuk idegen segítség mellett, idegen szellemben, sőt a nemzeti törekvésekkel homlokegyenes irányban magára a nemzetre is veszedelmessé válhatott. Az idegen uralkodó család pedig éppen ebből az okból szívesen adományoz- gatott nemesi birtokokat e német városoknak, mert politikájának ezek voltak ekkor még a legtermészetesebb szövetségesei s csak a Bocskay idejében, a vallási sérelmek kapcsolták őket a nemzeti ügyhöz. Az országos rendek azonban nem látták vagy nem akarták látni az ezen oldalról fenyegető bajt, mert nem is volt az annyira szembeszökő, csak arra hivatkoztak, «hogy ha az tovább terjed, a katonáskodó emberek száma napról-napra kevesbedni fog, aminthogy eddig is fogyott már.» Annálfogva elhatározták, hogy bármily szin alatt az ország szent koronájára, következőleg királyi adományozás alá hárult vagy hárulandó birtokok ezentúl városoknak és községeknek nem adományozhatok, sőt a Lajos király óta adományozottak törvényes uraiknak visszaadassanak. Érvényben hagyják azonban az eddig történt jogos adományozásokat, hozzátévén, hogy az ily birtokok annak fennhatósága alá tartoznak ezután is, ahova eddig tartoztak, tehát a terhek viselése tekintetében is. Erdélyben a három nemzet közül a szászok merően elzárkóztak a nemesség áramlása elől. A mennyiben ezen és hasonló kérdések feszegetése megzavarta volna az állam békéjét, azért az erdélyi ország- gyűlések nem is igen tárgyalták, hanem a nemzeti gyűlések és városi hatóságok jogkörébe utasították. A magyar és székely nemzet városai nem zárkóztak el a hontalanok és menedékkeresők elől, azonban a város területén belől minden nemesi kiváltságukról lemondatták őket- Mig tehát a szászokkal szemben a nemzeti és rendi érdekek miatt az állami élet sajátságos természetű alapjai nem engedték meg a magyarság térfoglalását, addig a magyar és székely városok fentartva privilégiumaikat, tisztábban megőrizték a hűbériség hagyományait. Kolozsvár már 1537-ben kimondja, hogy nemes a városban házat nem vehet, ha bir, azt eladni köteles s ha valaki nemesnek adja el
