Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903
9 lehetséges, hogy az ország első rendje, mely a legtöbbet áldozott a hazáért, saját hazájában idegen legyen. De az adott helyzet többnyire meghatározta az ő álláspontját is, s a városban annyit tartott meg kiváltságaiból, amennyit megtarthatott. Ettől eltérő, de a rendiség szelleméből könnyen érthető az az eset, a mi Szatmár és Németi városok és Szatmár vármegye között történt. E két város régóta okozott kisebb nagyobb kellemetlenségeket az oda telepedett nemeseknek. Hiába kereste meg ily ügyekben a vármegye ismételten a két város tanácsát, abaj meg nem szűnt. Azért 1668-ban kimondta bzatmár vármegye: mivel Szatmár és Németi a nemes vármegye sokszori megkeresése dacára a régi sérelmeket orvosolni nem akarja, sőt naponkint újabb és újabb alkalmatlanságokat követ el a nemeseken: hogy ezen injuriáltatás jobb módjával refrenáltassék, a nemes vármegye unanimi voto concludálta, hogy szatmári lakosokat, a kik nem nemesek, sehol utazni, utjokban meg- szállani, marhájukat utazásukban kibocsátani meg ne engedjék; fűvet, egyéb élést kinn a vármegyében nekik vásárolni, adni, venni szabad ne legyen. Ezen határozat ellen vétő nemesek, először 20, azután 100 írtra büntettessenek; a paraszt személyek pedig először 12, aztán 24 forintra abscissis omnibus juridicis remediis convincáltassanak.1) Szatmár vármegyének e statútuma csak nagyobbá tette, kiélesi- tette az ellentéteket. Így nem lehetett segíteni a bajokon. A két rend érdekeit az országgyűlésnek kellett kiegyenlíteni. Az országgyűlés azonban, habár módjában volt a bajok legbelső okait látni, szintén nem foglalhatott határozott álláspontot. Mert ha a nemesi jogok teljes fentartásával kötelezi a nemesek bebocsátását és a városokban lakását, megsérti vele a rendiség szellemét. Ennélfogva nem is tette kötelezővé ily szellemben a bebocsátást, hanem a már a városokban megtelepedett nemesek jogait egyöntetű törvényekkel, engedékenyebb szellemben igyekezett szabályozni. 1546 óta 1715-ig számos törvényt alkottak, melyekkel alább, a részletek során fogunk megismerkedni. Fő jellemvonásuk általában a rendi érdekek szemmel tartása, ahol kell, a nemesség védelme, s a privilégiumainak megszorítása, de ez utóbbi úgy, ha ezáltal a városok a nemzeti élet eszményéhez közelebb hozhatók. II. Legelső kérdés volt a városba telepedni akaró nemesre: vehet-e örökáron valami fekvöséyet magának. A feleletet megadta rá a rendiség elve, hogy vehet, ha aláveti magát azon terheknek és joghatóságoknak, melyeket a jogszokás azokra nézve rendel. Tehát a városi birtoka után a polgárok terheiben kellett osztoznia s e birtoklásból V C. St. H. M. III. k. 152. 1.
