Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1896
4 Az út egy ideig magas kőkerítésekkel védett, kitűnő szorgalommal mívelt s a természet annál nagyobb gazdagságával megáldott területek között halad felfelé kígyózó lassú emelkedéssel. Több helyen metszi azt a sötétbarna, sziklakeménynyé vált lávafolyamot, mely az 1872-ik évi kitörés eredménye. Élelmes vállalkozók itt-ott az út mentén hajlékot emeltek. Albergo, Ostia felírással jelölik a szives vendéglátást. A magyar ember itt se tagadja meg magát; leszáll a csalogató feliratú ház előtt és megkérdezi, hogy hol van hát a szives házigazda? Ez nyomban ott terem és legott megtelik az udvaron nyújtózkodó keresztlábas asztal Ízléstelen kiállítású hosszunyaku üvegekkel, melyekben a világhírű lacrimae Christi aranysárga olajhoz hasonló, jóizü, zamatos itala mosolyog a jövevényekre. Összecseng a pohár és egyszerre lebben el az imádság huszonhét ajakról: „Éljen a haza!“ Rövidke szünet áll be, inig a jeles ital cseppjeit élvezzük; ki tudja megmondani, mely terére szállott el e drága honnak az a jóleső sóhaj kebleinkből, melyet az asztalra letett pohár koppanása némitott el? Bizonyára szeretteink- hez az édes otthonban, de mindenesetre annak az édes anyának hőn szeretett poraihoz tapadt, a kinek közös és osztatlan szeretetében s imádásában egyenlők voltunk mindnyájan s egyenlőknek ismertük egymást mindannyian! Bárcsak otthon is ez áldó érzelem szállana meg minden embert és megtanítaná az édes anya gyönyörű nyelvére! Magasztosult, lelkes érzelmek között helyezkedett el a víg társaság a tágas kocsik különben kényelmetlen ülőhelyein. Feledtük azt, hogy mily terhes út áll még előttünk és harsogó daltól visszhangzott körülöttünk a hegynek oldala. Nagy Lajos királyunk óta talán még ily tömeges, erőteljes kifejezésü magyar szót nem hallottak e mezők! Egyik dalból születik a másik, harmadik és talán a századik is felhangzott volna, ha egy sötét kinézésű alak el nem állja utunkat. Nem rabló; pedig itt szépen üthetne biztos tanyát a lávafedél alatt. Alázatos, szerény, megtört idős férfi alakja ván- szorgott ki az út mellé lapult alacsony kunyhójából, levett, kalappal nyúlt felénk a könyörüld filléreiért. Elnémult a dal
