Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1895
24 őrzik. ') (6 és 7 ábra). Daczára befejezetlen és igen elnagyolt kivitelének, c szobrocska a Parthenon szobrának közvetlen utánzását árulja el; magának a szobrásznak az volt a telteit szándéka, hogy a paizson és a (alapzaton reprodukálja a domború műveket, amik az eredetiben'j[ugyanazt ombolyét foglallak el. — Még nagyobb érdekű az a kicsiny szobor, melyet Athénben, a Varvakeion gymnasium közelében, t. i. nem messze a régi acharnei kapu helyétől, 1880. deczemberében találtak. (8. ábra) 2) Ez a műdarab, mely a római korszakban, talán időszámításunk második századában készült, középszerű művésztől származik, olyantól, aki képtelen volt szabadon, önállóan felfogni mintáját, úgy hogy ez a szobor, mely még veres és kék színezés nyomait is magán viseli, minden tekintetben megerősíti a Pnyx közelében talált szobrocska tanúbizonyságát; az eredetinek ez, ha nem is a stíljét, de legalább a lényeges jellemző vonásait tárja fel. Mozdulatlanul álló, s ballábát könnyedén hátratett helyzetben az istennő paizsát balkezében földre téve tartja; lábainál az Erichthoniost jelképező kigyó, amint a földből születeLt és gyűrűkbe tekerődzik össze s fenyegetőleg emeli fejét a paizs széle felé. Jobb kezében kiterjesztett szárnyú Győzelem-szobrocskát tart. Az istennő öltözéke kettős chitónból áll; ez egyetlen darabból készült és övvel van derekához szorítva. Mellén, Gorgo- neionnal ékesített és kígyóval szegélyezett védőpaizs (aegis), fején hármas *) *) *) Cavvadias, Catalogue, 64. sz. Ennek jelentőségét Charles Lenornmnt ismerte fel először. A szobrocskát Francois Lenormant tanulmányozta, La Minerve du Parthenon, Gazette des Beaux-Arts, I860. VIII. k., 1 29, 202. 272. 1. V. ö. Ilrunn, Denkmaeler. 39—40. sz. Friederichs—-Wolters, 4-66. sz. 2) Cavvadias, Catalogue, 65. sz. E műemlék részletes tanulmányára nézve, lásd Hau vette, Bull. de corresp. hellén., 1881, 54. 1. K. Lange, Mittheil. Athen, 1881., 57. 1. O. Rayet, Pandes d' archeologie et d' art, 12—18. 1. V. ö. Brunn, Denkmaeler, 40. (7-ik ábra.) Athéna Parthenos. Az athéni központi Museum szobrocskája.