Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1891
ti bus), rokonság (ex rebus mutuam confirmationem praestantibus), ok (ex causis), hatás (ex eventu), hasonlat (ex comparatione), egybeállítás (ex compositione) stb. Mindezekhez járulhat még történeti példa, mely ismét lehet hasonló, nem hasonló, ellenkező; mythosi példa, állatmese, közmondás. Az érveléssel egyidejűleg történik a cáfolás is. A szónoklat végső része, a befejezés újra feloszlik enumeratio, amplificatio, commiseratiora. A felsorolás (enumeratio) röviden rekapitulálja még a beszéd főmomentumait, hogy jól emlékezetbe vésse. A nagyítás (amplificatio) a szónoki közhelyek segítségével igyekszik a hallgatók kedélyére hatni; hivatkozik a szónok az isteni és az emberi rendre (auctoritas) törvényes intézkedésekre, a cselekedet mélyreható jelentőségére. A befejezésben legvégül a hallgatók részvétét ébreszti fel a szónok (commiseratio, conquestio) azáltal, hogy megemlékezik az élet és a sors változandóságáról, a nyomorról, melybe a vádlott családja jut, elitéltetése esetén. Ez a rhetorika rendszere röviden. III. Mielőtt Cicero az eszményi, a minta szónok ábrázolására térne, az eszmék birodalmába teszen excursust és kérdi, mi az, melynél tökéletesebb már nem lehetséges? E kérdésre Platon eszmetana szellemében felel meg. Semmi sem lehet semmiféle dologban sem olyannyira szép, melynél ne volna szebb az, a miről amaz, mint az arczról az arczkép, lenyomódik; a mit sem szemeinkkel, sem füleinkkel, sem pedig más érzékünkkel fel nem foghatunk, hanem csakis gondolatunkban. A dolgok ezen ősképeit ideáknak nevezi a kiváló bölcselő Platon, és azt állítja, hogy ezek sohasem keletkeznek, hanem mindig léteznek; mig minden egyéb születik, pusztul, meghal, és soha sincsen egy és ugyanazon állapotban. A miről tudományos módszer szerint vitatkoznak az emberek, mindazt nemének legmagasabb eszményképére kell visszavezetni. A dolgok lényegét Platon a formájukban látja, vagyis az általánosban, mely az egyedek közös fogalmát képezi. Ez az — 8 —
