Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1891

Cicero főtörekvése az volt, hogy a görög műveltséget nemzete nyelvén szólaltassa meg.

Aristoteles és Isokrates beható tanulmányozása, sokoldalú ismerete és a gyakorlati életben szerzett tapasztalatai alapján irta meg rhetorikai müveit, melyek közül csak a legkitűnőbbeket, mint: „de oratore“, „de claris oratoribus“ és „orator“-1 említem fel.

„De oratore“ czimű munkája a szónokot az ő különböző functióiban mutatja be.

„De claris oratoribus“ czimű müvében a kiváló római szónokokat a „de oratore“-ben kifejtett elvei alapján veszi aesthetikai bírálat alá.

Itt a római szónokok felett tartott szemléjében arra az eredményre jut, hogy egy szónok sem felelt meg a tökéletes szónok eszményének; az a kérdés tehát, lehetséges-e egyálr

talán a tökéletes szónok eszményét megalkotni ? Es ha lehetséges, milyennek kell akkor annak lennie?

Milyen a tökéletes szónok az ő mindenféle functióiban, szónoki működésének minden ágában ?

Ezen kérdésre ad feletet Cicero az ő „orator“ -ában.

II.

Mivel Cicero eszményi szónoka is a rhetorika keretében mozog, szükségesnek tartom a tökéletes szónok fejtegetése elé bocsátani a rhetorika vázlatát.

Hermagoras és utána a többi rhetorikusok által megállapított rhetorikai systema röviden ez:

A szónoklat a rábeszélés művészete (vis dicendi ad persuadendum apposite [accomodate], v. vis dicendo persuadendi).

Az ékesszólás anyagául vagy általános, vagy különös, konkrét kérdések szolgálnak (quaestiones et causae; quaestiones infinitae et linitae).

Az általános kérdések ismét vagy elméletiek, vagy a gyakorlati életre vonatkozók (quaestiones cognitionis et actionis).

ügy az általános, mint a különös kérdésekre kiterjeszkedik a szónokok által pontosan tárgyalt, s a vitás kérdés