Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1889
4 Tespis, mint említik, eme történetek elmondására már egy külön személyt alkalmazott jellemző álarczczal és öltözetben. Íme az első színész. Később e személy párbeszédet is folytatott a karral, sőt Phrynichos, ki Tespis után élt, már nemcsak a mythologiából vette előadandó tárgyát, hanem történeti eseményt szavaltatott. Ugyanő, mások szerint Áeschilos alkalmazta a második színészt. Aeschilosig más költőnek drámai műve nem maradt fönn, ő pedig már műköltő. Ha elődei behozták a párbeszédet, a külső drámai formát, ő megalkotá a belsőt. Cselekvény, szerkezet, jellemzés tekintetében igen magasan áll. 0 s még inkább Sophokles és Euripides teremtették meg a görög dráma aranykorát. A rómaiaknál inkább a vígjáték fejlődött ki szintén ily vallásos ünnepélyek alkalmával az arvalesek és salii papok által előadott énekekből. E szertartásos énekeket a fescenniák, carminák, amobaeák és atallaniák követték, melyek már mimelő és párbeszédes, többnyire rögtönzött, élezés, gúnyos játékok voltak. Ezek ősei a római drámának, s hogy nem ezek alapján fejlődött az tovább, oka a római nép jellemében keresendő, mely a göröggel ellenkezőleg inkább politikai, mint költői természetű volt. így történt azután, hogy később, az irodalom virágzása korában, a latin költészet, különösen a dráma utánzása lett a hellen irodalom örökbecsű műveinek. Valamint a görögöknél és rómaiaknál, úgy a többi pogány népeknél is megtaláljuk a dráma csiráit a vallásos szertartásokban. A régi germánok mythologiájában gyakran vaii szó az istenségek tiszteletére rendezett alakos játékokról, melyek Angol- és Németország egyes vidékein máig is fennmaradtak a nép közt. K. Weiuhold: Weinachtsspiele und Lieder aus Süd Deutschland czímű munkájában sok ily dráma- szerű játékot ír le, melyek Wuotan isten emlékére tartatnak maiglan, miért aztán az egyház üldözését ki nem kerülhetik. A pogány vallásos szertartásokból fejlődtek ki később a keresztény mysteriumok, melyek ismét a legtöbb népeknél a keresztény dráma alapját vetették meg. Krisztus híveinek istentisztelete az első századokban egyszerű volt, bár nem nélkülözött bizonyos drámai színezetet. A hívők imádkozása, zsoltár éneklése, a presbiter, diakon és püspök megjelenése a gyülekezet előtt, az általok végzett szertartások, mind jelképezői voltak bizonyos vallásos eszméknek és kijelentéseknek; de mégsem hasonlítottak a rómaiak látványos szertartásaihoz, melyek a szellemileg kevéssé fejlődött köznép szivére és képzeletére sokkal nagyobb hatás-
