Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1887

mint megyei küldöttségi elnök, a látottak és hallottak fölött elismerésének az által adott kifejezést, hogy a tanítványok között 40 drb. könyvet osztott szét, ezen állításaimat kétségen felül igazolják.

1854-ben megszűnik működni az egyház által alapitott és fentartott professori iskola, mert az egyházközség nem hitte magát képesnek, elég vagyonosnak arra, hogy eleget tehessen azon intézkedéseknek, melyeket az akkori kormány az 1851-ben kiadott n. n. „Obligativ Schulplan“-nak, a Thun- féle „Organisation“-nak, kötelezővé tétele által az iskolákat illetőleg elrendelt.

Mihamar érezhetővé, közóhajtássá vált azonban egy magasabb tanintézetnek újból való szervezése. Es a mennyiben nein csak egyházközségünk vezér férfiai látták be nagy fontosságát annak, ha az egyház gymnasiumát újból megnyitja, hanem Nyíregyházának mint városnak kiváló értelmesebb polgárai is feladatuknak, erkölcsi kötelességüknek tartottak e tekintetben minden lehetőt megtenni: a városi hatóság 1855. évi márczius havában egy reáliskolának czélbavett felállításával kivánt az általánosan érzett közös hiányon segíteni. A vallási hitfelekezetiesség mellőzésével felá.llitattni szándékolt ezen iskola azonban a vallási féltékenység s a felekezetek között abban az időben kétség kivül létező bizalmatlanság következtében felállítható nem volt; s igy az ágostai evangyeliomi egyház, mondhatnám, azon kényszerhelyzetbe jött, hogy teljesen önerejére utalva tegye meg a szükséges lépéseket, és hozza meg a pénzbeli áldozatot arra nézve, hogy gymnasiuma újból szervezve újra megnyitható legyen. És valóban 1860-ban az egyházközség közgyülésileg nemcsak kimondá, hogy a beszüntetett gymnasialis osztályok első kettejét megnyitja, hanem 1861-ben az első osztályt tényleg meg is nyitotta.

1861. évi szeptember elseje tehát a gymnanum újból születésének napja.

Hogy mi módon fejlesztette volna egyházunk gymnasiumát tovább; — ha vájjon a keblében dúló, a patens kér-