Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1881

27 „Az isk. tanács, mint a gymn. élén álló kormányzó hivata­los testület, meg lévén győződve arról, hogy ezen fontos közmüve- ló'dési kérdés eldöntésére csupán az egyháztanács; illetve az egész egyház, mint fentartó tulajdonos testület az illetékes, mindamel- let hivatva érzi magát véleményét a következőkben kifejezni: Szaholcsmegye közönsége lelkes képviseletének azon törekvé­sét, melyszerint városunkban egy a kor igényeinek minden tekin­tetben megfelelő főgymnasium létesítésén fáradozik, az isk. tanács örömmel veszi tudomásul, elvileg a felállítandó gymnasium eszmé­jét pártolja s a maga hatáskörében lehetőleg szintén előmozdítani törekszik. Ennél fogva ragaszkodik az isk. tanácsnak még 1877 évi nov. 29-én 16. szám a. hozott s az egyháztanács által 187 7 decz. 13-iki gyűlésén 131 és 135 sz. a. kifejezett határozata szelleméhez, melyszerint a gymn. tovább fejlesztését az állam segélyével pártolja, javadalmainak utólag megállapított hányadát készséggel felajánlja, mindazonáltal kijelenti, hogy az alapítványok és ingatlan vagyon tulajdon jogáról semmi körülmények között lemondani nem kíván és nem is fog, úgyszintén az iskola kormányzatára vonatkozó s a prot. egyház önkormányzási alapján sarkalló jogainak kellő arányban való gyakorlását magának tartja fenn.“ — Az ügyek anya­gi és szellemi részére vonatkozó részletek megállapítása egy, a megye közvetítése folytán az állammal kötendő külön egyezség tárgyát képezvén, ezt ez alkalommal nem tárgyalta, de a május 2-án tartandó értekezletre a fentebb megállapított elvek megtar­tása mellett az elnökséget kiküldte. Az iskolai tanács eme határozatát, közölte az egyháztauács- csal, mely utóbbi testület 1882 évi április 16-án tárgyalás alá vette azt, s 41 sz. alatt e megállapodásra jutott: „Az iskolatanácsnak gymnásiumunk fejlesztését szivén hordó és hivatásszerű meleg érdeklődéséből kifolyó buzgó eljárását az egyháztanács kellőleg méltányolja és helyeslő tudomásul veszi; továbbá az előterjesztett határozati javaslatot az egyháztanács teljes szövegében elfogadja és saját részről is határozati erőre emeli, s a kitett határnapon megtartandó tanácskozmányban való

Next

/
Oldalképek
Tartalom