Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1876

Adatok a gymnasium e* évi történetéhez. I. Miután a tiszai ág. ev. egyházkerület 1876. évi gyűlésén kimutattatok az állandó alap gymnasiumunk VI. osztály; iák fentarthatására, ugyanazon egyház- kerület által előterjesztetett az 1876. év, egyházegyetemi gyűlésen a VI. osztály­nak is nyilvánossági joggal leendő felruházása, mi ezen gyűlés jegyzőkönyvének 35. pontja szerint meg is történvén, gymnasiumunk, mint ilyen a n. m. m, kir. állam­kormánynak is bejelentetni határoztatok. Tanintézetünk az 1875/6. tanévben azon kedvező helyzetbejutott, hogy az iskolai tanács az azon évi juniushó 12-én hozott határozata által az V. és VI. osztályban a tandijat 40 írtról 30-ra szállitliatá le. Chotvács Ágost és Leffler Sámuel urak ezen tanév alatt már mint hiányok­kal is ellátott tanárok működtek szaktudományuk terén, a mennyiben Chotvács Ágost a görög és német — Leffler Sámuel pedig a latin nyelv és irodalom tanítá­sára végleg megválasztattak. A szintén pályázat alá bocsátott phisicai és mathema­tical tanszék pedig Materny Lajos rozsnyói tanár ur által töltetett be egyelőre ideiglenesen. Miután a beiratások a javító, pót és felvételi vizsgák szeptember 1—3-ig megtartattak, az előadások szeptember 4-ikén megkezdődtek. Ugyanezen hó 18-án az iskolai elnökség és több tanügybarát jelenlétében a gymnasiumi törvények szo­kott ünnepélyességgel felolvastattak. — A téli szigorlatok jan. 22—30 tartattak meg. — a 11. félévi előadások febr. 5-én kezdődtek és minden megszakítás nélkiil- folytak tovább. Pünkösd második ünnepnapján a tanuló ifjúság a tanári karral tesl tületileg részt vett az úrvacsorájában. A nyári szigorlatok jun. 18—26-ig tartattak. A gymnasium ez évi történetéből kiemelendők még a következő fontosabb események: A testgyakorlat tanítását Materny Lajos tanár vette át. Mindjárt a tanév elején megalakult gymnasiumunk kebelében az első önképző kör az érettebb ifjak, ból, mely Leffler Sámuel tanár vezetése alatt, tekintve a kezdet nehézségeit, ki­elégítő eredménynyel működött. Chotvács Ágost tanár pedig magán franczia nyelv­tanfolyamot nyitott, alkalmat akarván ezáltal nyújtani a gymn. tanulóinak ezen nyelv elsajátítására is. A franczia leczkéket 10 tanuló látogatta. Miután az iskolatanács hat évre szóló mandátuma ez évben lejárt, uj iskola- tanács választatott, melynek tagjai alábbi külön rovatban közöltéinek. Az újon ala. kult iskolatanács egy a gymnasium jövőjére — nagy horderejű kérdés megoldásával kezdte működését. Ugyanis kérdés tárgyává lévén az állami reál iskolának Nagy Kallóban maradása, felmerült azon fontos eszme, nem volna-e czélszerü lépéseka 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom