Evangélikus algymnasium, Nyíregyháza, 1865

12

sebb gyűjteményeket és taneszközöket szerzett, mint más hasonrangu intézetek 10 vagy 20 annyi idő alatt. A test edzésére és ügyessé tételére intézetünk rendes testgyakordával van egybekapcsolva, mely csak ez idén is a legbővebben újból szereltetett fel: ezek pedig mind olyan dolgok, melyeknek leendő iparosok kiszámithatlan hasznát veszik.

Mégis miért nem kű 1 dik hát mesterembereink fiaikat nagyobb számmal intézetünkbe? Más okát nem tudom, mint hogy egy része meg nem érti a kor követeléseit és kivasalni ait, mástetem esrésze megfél rcértiintézetünkczéljátés feladatát, Az előbbeniek azt hiszik, iparosnak elégséges, ha nevét tudja ugy-ahogy aláirni és utilevelét elolvasni; azt hiszik, hogy azon esztendők, melyeket fiaik a gymnasiumban töltenének, és melyeket mint mesterinasok tölthettek volna, el vannak veszve; nem tudják, hogy tanult ember egy mesterséget néhány hét vagy ho 1- nap alatt meg bir tanulni, holott kiképzettlenuek ugyan annyi esztendő sem elég; — nem tudják végre, hogy tudomány és ösmeret — mire fenntebb bővebben figyelmeztettük, — pénz és vagyon, és hogy azon nehány forint, melyet fiaikra egy-két a gymnasiumban töltött esztendőn át költöttek volna, gyermekeiknek százszoros és ezerszeres kamatot hoztak volna.

Hiszen úgyis mily könnyű ág. ev. lakosnak fiával néhány évet a gymnasiumban töltetni. Mert t a n d i j t nem kell érte f i z e t n i, és ha a fiú kitűnő szorgalmat tauúsit, még tankönyveket is kap az intézettől. — Vegyenek iparosaink példát az amerikaiakról, ahol nem épen ritka eset, hogy gazdag szülők fiaikat rendes oskoláztatásban részesítik, tudományosan kiképeztetik és aztán szabad lábra állítják, minden vagyonukat jótékony czélokra hagyván. És imé! e fiuk jobban boldogulnak ez életben és többet tesznek társaiknál, kiknek százezereket hagytak, de nem nevelték őket keresésre, hanem pazarlásra. — így járnak majd azok is, kik fiaiktól azon nehány forintot, melyet a gymnasiumban rájok kellett volna költeni, sajnálják és czélszerübbnek tartják megtakarítani s haláluk után vele boldogítani.

Ítészint ezek is, részint azok is, kik intézetünk czélját félre ösmerik, azon téveszmében élnek, hogy a gymnasium — mint mondani szokták — csak „uraknak“ való. Ezen nézet már csak azért is téves, mert u r 1 e h e t mindenki fiából, ha módjában van úrrá lenni. Módjában pedig mindenesetre lesz azzá lenni, haalapos ki kép zésben részesült, úgy hogy kilátása lehet törekvéseiben és vállalataiban a gyakorlati élet terén boldogulni.

De van ezeknek még egy okuk, a melylyel állításukat, hogy t. i. a gymnasium nem leendő iparosoknak való, támogatják, ez pedig abban áll, hogy a gymnasiumban „minden latinul megy,“ — Ezen állítás már annyiban érvénytelen, mert többet mond, mint a mennyi áll. Intézetünknél minden osztálynak hetenkint egyreinásra 25 órája van (a testgvakordai három tanórát kivéve) és a 25 óra közül csak öt esik a latin nyelvtanra mindenik osztályban, tehát nem „minden,“ hanem csak egy ötödrésze mindennek megyen latinul. A latin nyelvtanon kívül pedig mennyi fordul intézetünk tantervében elő, mire leendő iparosoknak szükségük van! Ott áll mindenek előtte rajztanitás, magyar és német nyelv, szám- és mértan, vegytan, természettan, természetrajz és testgyakorda!Nevezzen meg valaki ezen tantárgyak közül csak egyet is, mely müveit iparosnak nem való, sőt egyenesen szükséges ne lenne! — Azután meg a latin nyelv tanítása ellen csak félre- vagy dologhoz nemértésből szólhat valaki. Mert való ugyan, hogy a latin nyelvre,mint nyelvre kevés iparosnak van szüksége, de azért annak tudása sem felesleges. Vándoroljon pl. valaki Frankhonba, ki a latin nyelvben jártas, fél vagy harmadrész annyi idő alatt fogja a franczia nyelvet elsajátítani, mint az, ki latinul nem tud. Azután meg hány műszó van a mi nyelvünkben is, mely latinból származik, és melyet rendes iparosnak ösmerni és érteni kell; ha pedig nem érti s ennek folytán hibásan használja és ejti ki, a világ előtt nevetségessé teszi magát.

Továbbá meg a latin nyelvet nem is azért tanítjuk tulajdonkép, hogy növendékeink tudják,