Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Róna-Tas András: Vitás magyar etimológiák. Válasz Honti Lászlónak (Disputed Hungarian etymologies. A reply to László Honti.) 37
46 Róna-Tas András Mint a fenti szövegből is látható, ezt a lehetőséget két feltétel megléte esetén tartottam tárgyalhatónak: 1. ha ez az egyszerűsödés olyan múlt idejű formákban zajlott le, mint az *ártat-ott, és 2. ha a magyar régiségben találnánk egy tényleges * ártat formát. Akárhogyan volt is, ez az egyetlen lehetőség, hogy a szó török eredetével kapcsolatos szemantikai problémákat megválaszoljuk. Ez a gondolatmenet lehet ugyan téves, de spekulációnak, ha ennek a szónak van valamilyen értelme, nem nevezném. Összefoglalás: Honti a korábbi etimológiai irodalommal szemben (TESz, EWUng) úrik és árt- szavaink finnugor eredetét kétségtelennek tartja, ugyanakkor lehetségesnek tartja,, hogy ezen szavak pályafutását az ősmagyar nyelvvel kapcsolatba kerül törökségi nyelvek befolyásolták (p. 13). Honti adós marad annak megállapításával, hogy ez a „lehetséges befolyásolás” hol, mikor és miben történt. Sajnálom, hogy a mind a finnugor mind a török oldalon mutatkozó jelentéstani problémákat nem érzékeli. Abban talán egyetértünk, hogy itt egy vitás kérdésről van szó. 2. dug és az alapnyelvi zárhangok dug- ’beleszorít, beleszór’. Vitatott török eredetű (WOT 303-306; H 2017: 13-15). Honti: „...úgy vélem E. Abaffy [Abaffy 1994] felfogására támaszkodva, hogy az U/FU/Ug alapnyelvi *p- és *t- kettős (azaz: *p- > f- ~ b-, *t- > t- ~ d-) képviseletének magyarázata két okban rejlik: (1) a szóbelseji (primér vagy szekundér) zöngés mássalhangzó részben magához hasonította (vagyis zöngésítette) a szókezdő mássalhangzót, (2) pedig ezt követően a homonímia kiküszöbölésére való törekvés következtében a szókezdő zöngétlen mássalhangzóhoz legközelebbi mássalhangzó, azaz annak zöngés oppozíciós párja váltotta fel az eredetit.” Majd hozzáteszi: „A dug ige esetében pedig talán szóba jöhet a hasonló hangalakú és jelentésű nyugati ótörök ige (*díg-, de a *t'ik-!) hatása is” (Honti 2012: 326, még vö. Honti 2013a: 7-8)”. Abaffy az idézett helyen arról ír, hogy „ ha a bal mellett a fal ín., fal ige, a fog ín., fog ige, a bőr mellett a fér ige és a fér (eg), a bél mellett a fel és fél ősi szavainkra gondolunk, nem nehéz elképzelni hogy a hármas homonímia veszélye is elősegítette a zöngésülést (E. Abaffy 1991: 29-30). Honti szerint: „Ez legalább részben megadja a motivációt, vö. bog ~ fog (főnév), fog- (ige), bél ~ fél (névszó),/е/ (ige), bal ’link’ ~ fal (főnév), fal (ige), tehát a homonima kiküszöbölését látom okként e szavakban” (Honti 2012: 324). Róna-Tas: dug szavunk rokonítható a PFU* túrj ke-, kevésbé valószínűen a T *tik szóval (WOT 305). Részletesen tárgyalom a finnugor eredeztetés mellett szóló adatokat, majd azt írom, hogy az egyeztetés egyetlen problémája a szókezdő d-. Ismertetem, hogy a d- (vagyis a szókezdő zöngésségének) indokául az utána következő g hatását gyanítják, s utalok Rédei (UEW 537-538) és Benkő (EWUng 1: 284) erre vonatkozó megjegyzéseire. Felvetem azonban a kérdést, hogy ha itt a
