Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Tanulmányok - Cser András: A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája (The morphophonology of Latin inflectional allomorphy) 35
50 Cser András Ami a morfoszintaktikai kategóriákat illeti, a névszóragozás kumulatív esetszám-jdőlésből áll a főnevek és melléknevek mindegyikénél, valamint nemjelölésből néhány főnévnél és sok melléknévnél. A nemet részint az alany- és a tárgyeset eltérő toldalékolása kódolja, részint a tővégi magánhangzó. Mindezeket részletesen áttekintjük a következőkben. A tövek végén mind az öt magánhangzó-minőség megtalálható, és megtalálható a [f] [j] és [h] kivételével minden mássalhangzó.11 Konkrétan a tővégi szegmentumok, amelyek az allomorfiákat és ezeken keresztül a ragozási típusokat definiálják, a következők:12 -a -ő/ü -ё -й/й -i -C. Ez a lista megfelel a hagyományos deklinációknak, de egy lényeges kiegészítést kell ezen a ponton tennünk. A múltból örökölt felosztás szerint az /'-tövek és a mássalhangzós tövek egyaránt az ún. harmadik deklinációhoz tartoznak, és etimológiai alapon különböztetjük meg őket. Mivel a kétféle tőtípushoz tartozó végződések eleve átfedést mutattak, és mivel későbbi hangváltozások és analógiás változások tovább erodálták a különbséget, a klasszikus latin időkre mindössze öt eltérés maradt látható, jelesül AccSing -im vs. -em, AblSing -/ vs. -e, NeutrNomAccPlur -ia vs. -a, MascFemAccPlur -is vs. -és, valamint GenPlur -ium vs. -um (mindegyik esetben az előbbi az /'-tövű, az utóbbi a mássalhangzós tövű forma). A harmadik deklinációhoz tartozó főnevek és melléknevek hatalmas változatosságot mutatnak a toldalékok megválasztásában, és még tovább bonyolítja a képet az, hogy sok szó egyszerűen nem fordul elő a korpuszban bizonyos morfológiai alakokban. Ennek a variációnak a részleteit már leírták másutt, és itt nem fogjuk elismételni az idevágó adatokat (1. elsősorban LEUMANN 1977: 342-353 és 429—441). Mi a i-tövűek és a mássalhangzós tövűek viszonyát nem inflexiós variábilitásként fogjuk leírni, vagyis nem úgy, mintha egy általános paradigmatípuson belül variálódnának a toldalékok. A tővégi [i]-t inherensen instabil szegmentumként kezeljük: ha jelen van, a tő az z'-tövűekre jellemző toldalékot választ, ha nincs jelen, a tő a mássalhangzós tövűekre jellemző toldalékot választ. Itt tehát lényegében heteroklízisről van szó. Több főnév van, amely két különböző tőből képez alakokat, pl. elephant-/elephanto- ’elefánt’, opulent-Zopulento- ’gazdag’, barbaria-Zbarbarié- ’idegen vidék’, materia-Zmaterié- ’anyag’, domo-Zdomü- ’ház’, és a sort még folytathatnánk. Az /'-tövűnek nevezett névszók mind ehhez a csoporthoz tartoznak. Néhány névszó (mint pl. a maré ’tenger’) a legtöbb alakjában mu- 11 12 11 Szembeszökő módon [f] és [j] egyáltalán nem fordul elő igető végén sem. 12 Az ún. második névszóragozást hagyományosan o-tövűnek nevezzük, és ettől az egyszerűség kedvéért mi sem térünk el. Látni kell ugyanakkor, hogy a tövégi magánhangzó szinkrón módon megjósolhatatlanul váltakozik [o] és [u] között, szemben a negyedik deklináció tőmagánhangzójával, amely stabil minőségű, ám ingadozó hosszúságú [и]. A második deklináció tőmagánhangzója elemezhető alulszabott hátsó kerek magánhangzóként.
