Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Tanulmányok - Cser András: A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája (The morphophonology of Latin inflectional allomorphy) 35
A latin inflexiós allomorfíák morfofonológiája 43 kiterjesztés és egy másutt is látható személyvégződés kombinációjának látszik (2Plur -istis, 3Plur -érunt). Eme paradigma szokatlan összetétele indokolja, hogy az 1. ábrában külön helyre kerüljön. Formák és váltakozások tekintetében a perfectum tövet közvetlenül követő toldalékokat hagyományosan két csoportra, az «-csoportra és az er-csoportra szokás osztani (pl. LEUMANN 1977: 608-609). Harmadikként ezek mellé tehetjük a nem váltakozó jelen idejű személyvégződések háromtagú csoportját (ISing -Г, 3Sing -it, lPlur -imus), bár később rá fogunk mutatni, hogy ezek sem teljesen egyformán viselkednek. Ez a formális alapú felosztás keresztbe osztályozza a funkcionális kategóriákat, ahogyan azt a 3. ábra mutatja. 3. ábra A perfectum tövet közvetlenül követő toldalékok formai típusai A következőkben eme toldalékok váltakozási mintáit vesszük szemügyre közelebbről, és pontosan leírjuk az ezekben megmutatkozó szabályszerűségeket. 2.3.2. A toldalékok variánsai és azok környezetei 2.3.2.1. Az általános minta A toldalékok által mutatott allomorfiát a tövek fonológiai formája irányítja, konkrétan a tő utolsó szegmentuma. Ahogy föntebb láttuk, az imperfectum tő esetében az ige lexikális tulajdonsága, hogy milyen szegmentumra végződik (akár toldalékként elemezhető ez a szegmentum, akár nem). Ebből következően a tővégi szegmentumok igen nagy változatosságot mutatnak. A perfectumban jóval szőkébbek a lehetőségek: a latin igék perfectum töve csak mássalhangzóra vagy [u]-ra végződhet.6 Összesen két magánhangzóra végződő perfectum tő 6 A tővégi szegmentum sokszor (de távolról sem mindig) elemezhető toldalékként. A leggyakoribb perfectumi tőképzők a -s-, a -v- (=[w]) és az -и-. Ezek közül az utóbbi kettő kiegészítő eloszlásban áll: a -v- hosszú magánhangzók után, az -u- mássalhangzók
