Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Kelemen Ivett: Pluratívák morfoszemantikai vizsgálata az északi lappban (The morphosemantics of pluratives in Northern Sami) 171
Pluratívák morfoszemantikai vizsgálata az északi lappban 173 bes használatot (grammatikailag tulajdonképpen ez az egyetlen különbség a két többes között, mivel a plurale tantum sem a formális képzésben, sem a szintaktikai használatban nem tér el a plurálistól).2 Másodsorban jelentésbeli különbség is megfigyelhető, mivel a plurale tantum a legtöbbször olyan objektumot jelöl, ami a nyelvérzék számára egységes, „singularisi” (Braun 1930: 1). Az óegyházi szlávban végzett vizsgálatai alapján Braun a plurale tantumok keletkezésének kétféle módját tartja lehetségesnek: az első szerint a ’tantum’ jelleg másodlagosan, egy eredetileg logikus többes számú alak „megmerevedésével” alakulhatott ki. Ez olyan esetekben feltételezhető, melyekben az egyes alak ma is használatos, vagy korábbi megléte etimologikusan könnyen rekonstruálható. Minden ilyen esetben azt kell feltételeznünk, hogy az eredetileg logikai többesnek megszokott jelentése mellett kialakult újabb értelme is (pl. ószl. ӓътje ’napok’ > ’élet, idő’). Az ilyen plurale tantumokat tekintette Braun átmeneti többesnek (Braun 1930: 4-5). A plurale tantumok kialakulásának másik lehetősége egy olyan folyamat, amelyből hiányzik az egyes számú állapot. Ez már kissé bizonytalanabbnak tekinthető, ugyanis Braun szerint a páros objektumokat vagy testrészeket jelölő duale tantumok (plusta ’tüdő’) eredetileg plurale tantumokból fejlődhettek, vagyis itt - szemben az előző kialakulási móddal - a plurale tantummal mint primer jelenséggel kell számolni. Az óegyházi szlávban a plurale tantumok jelentésfejlődése a legtöbb esetben pars pro toto jelenség, vagyis az adott objektum a részei által kerül megnevezésre, pl. ószl. kola ’kocsi’ < kolo ’kerék’ (Braun 1930: 7). A harmadik feltételezés az analógia, amely jelentős szerepet játszik a plurale tantumok kialakulásában (Braun 1930: 12). A plurale tantumok történeti fejlődésében három fő folyamat figyelhető meg: a) a meglévő állomány fennmaradása, b) bizonyos szavak és formák eltűnése, c) a plurale tantumok állományának bővülése új szavak révén (Braun 1930: 30). Nézzük meg részletesebben ezeket a kategóriákat! a) A meglévő állomány fennmaradása során semmi mást nem lehet megfigyelni, mint a „kiválasztás”-t, vagyis a már meglévő plurale tantumok közül egyesek nagyobb szerephez jutnak, míg mások inkább háttérbe szorulnak, ritkábban lesznek használatosak. b) Az elvesztés kétféle módon mehet végbe: az egyik lehetőség szerint a szó megtartja ugyan korábbi jelentését, elveszíti azonban a többes formát és singularisként lesz használatos; a másik opció szerint a teljes szó elvész, amit egy újabb 2 Braun megállapítása csak az indourópai plurale tantumokra lehet igaz, mivel a finnugor nyelvek plurale tantumai szintaktikai szerkezetben a plurálistól eltérően viselkednek (a lapp példákra vö. Kelemen 2011: 91-92).
