Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tóth Valéria: Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez (Notes on the use of onomastic data found in medieval sources) 227
240 Tóth Valéria század előttről sokkal kevesebb adatunk van, mint a nemességre (Kniezsa 1965/2003: 262), s ez az aránytalanság természetszerűen rányomja a bélyegét a társadalmi rétegek névhasználatának feltérképezhetőségére is.14 A hasonlóan felemás helyzet miatt kell csínján bánnunk a személynévrendszerre vonatkozó területi, nyelvföldrajzi következtetésekkel is. A nyelvföldrajzi vizsgálatok eredményeivel szemben gyakran felhozható az a súlyos kifogás, hogy azok nem a valóságot, hanem csak a rendelkezésre álló és feldolgozott forrásanyagot tükrözik (Kázmér 1970: 66). Bizonyos típusú adatok hiánya egy-egy területen ugyanis nemcsak azzal magyarázható, hogy az adott névformák ott aktuálisan nem voltak használatban, hanem legalább ilyen mértékben összefügg ez a hiány a forrásadottságokkal is, vagyis azzal, hogy az adott vidékről (pl. egyes alföldi megyékről) alig vannak középkori adataink (Korompay 1978: 67). A harmadik körülmény, amit ugyancsak szem előtt kell tartanunk, a névhasználat jogi hátterével van összefüggésben. Mindaddig ugyanis, amíg egy jeltípus (esetünkben egy személynévfajta) nem válik jogilag rögzítetté,15 hanem csak a nyelvszokás és az emögött lévő (vagy adott esetben éppenséggel nem lévő) társadalmi igény irányítja a nyelv- és azon belül a névhasználatot, addig egyáltalán nem szükségszerű, hogy az adott jeltípus (itt: egy-egy névfajta) használata minden nyelvhasználóra (néwiselőre) vonatkozzon. Kivétel nélkülivé a használata akkor válik, amikor azt jogi úton kötelezővé teszik. A törvényi rendelkezést megelőzően 14 Meg is jelennek a személynév-történeti kérdésekkel foglalkozó munkákban a fenti tételnek ellentmondó megfigyelések is, amelyek tehát (főleg 16. század eleji források tanúsága alapján) azt hangsúlyozzák, hogy nem megokolt nagyobb időbeli megkülönböztetést tenni a nemesek, polgárok és jobbágyok családneveinek keletkezési idejére nézve (Szabó I. 1954: 9). Az oklevelekben nyilvánvalóan azoknál a rétegeknél találkozunk korábban öröklődő családnevekkel, amelyek tagjai gyakran szerepelnek ezekben az iratokban. Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy azokban a rétegekben, amelyek szórványosabban kerülnek elő a forrásokban, még nem alakult ki a családnév kategóriája. Az oklevelekben való ritkább előfordulás miatt a jobbágytársadalom tagjainak leszármazottait nem tudjuk úgy nyomon követni, mint a nemesekét (Fehértói 1969: 29), márpedig ez az öröklődés kérdésének megítélésében meghatározó tényező. Olyan vélemény is elhangzott, hogy a szolganevek feljegyzésére - periférikus társadalmi helyzetük okán - nem fordítottak akkora gondot (Berrár 1952: 53), aminek többféle következménye is lehetett, köztük bizonyára olyan is, amely az írásban rögzített névszerkezetekben mutatkozik meg. Az újabb személynévtörténeti szakirodalom ugyancsak e különbségek valóságosan csekély voltát hangsúlyozza (lásd pl. Hajdú 2003: 739-740, Slíz 201 la). 15 A mai hely- és személynévrendszerben csupán néhány ilyen jeltípus van: a személynevek körében a családnév + keresztnév kapcsolata tekinthető ilyennek, a helynevek kapcsán pedig a településnevek, bizonyos közigazgatási jellegű nevek, illetve újabban a közterületek nevei minősülnek jogilag is rögzített névfajtáknak.
