Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tóth Valéria: Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez (Notes on the use of onomastic data found in medieval sources) 227
Szempontok a középkori források személynévi adatainak értékeléséhez 237 Benkő Loránddal abban, hogy ezek a nevek nem zárhatók ki a magyar történeti hely- és személynévkutatás köréből: „A történeti, névtani, kronológiai hitelesség kérdése nem tévesztendő össze a nyelvi-névadásbeli értékek ügyével. Amit jó öreg Anonymusunk képzelete a nevekkel és a hozzá kapcsolt eseményekkel művel, az nem ok arra, hogy regényes gesztájának egészét és benne különösen tulajdonneveinek óriási bőségét ne tekintsük a történeti magyar nyelvtudomány és névtan megbecsülhetetlen értékű, széles tudományos problematikát magában foglaló tárházának” (1998a: 39). A geszta nyelvészeti és történettudományi forrásértékének mérlegelésekor ugyanakkor a fent említett névtani „kétarcúságon” túl - amint arra Benkő ugyancsak rámutat - a szerzője szemléletének egészét, érzelemvilágát és érdekérvényesítő törekvéseit, valamint a korában egyedülálló munkamódszerét is feltétlenül figyelembe kell vennünk (2002: 51). S ha már az egyes nyelvemlékek forrásértékéről esik szó, említsük meg azt is, hogy az utóbbi időben a VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár (913-959) szerkesztette „De Administrando Imperio” (DAI) című munka körül is egyre több a kérdőjel, felmerül többek között tendenciózus, politikai szempontú beállítottsága, ellentmondásos fogalmazása (Makk 1994: 367, de lásd még Olajos 1995: 110-136, Harmatta 1996), noha a korábbi kutatás - azzal a feltétellel, hogy a forrás eredeti kéziratán alapulnak a vizsgálatok - megbízott adatainak hitelességében (Moravcsik 1926: 84, illetve lásd még 1958: I, 356-390 is). Bár a korai magyar történet forrásai (így Konstantinos müve) kapcsán is a kritikai szemlélet híve Benkő Loránd, a bizánci császár Teppax^ovx; személynévadatának apropóján annak a véleményének is hangot ad, hogy az egykorú szerzők konkrét megnevezésekre utaló, adott nyelvi megformáltságú adatait mindaddig teljes értékűnek, nyelvileg is hitelesnek kell elfogadnunk, amig „abszolút filológiai bizonyosságú kritériumok alapján hibás, javítandó voltuk be nem bizonyosodik” (1998b: 159, hasonlóan viszonyul a DAI-hoz az utolsó monográfiájában is: 2009). 4.3. A következőkben néhány olyan - immáron szűkebben a források személyjelölő elemeivel kapcsolatos - megállapításra mutatok rá, amelyek a név és a névrendszer viszonyában, illetve a név és a névviselő kapcsolatában jeleznek az indokoltnál merészebb, s igen gyakran a nyelv- és névtörténet területén kívülre is ható (történettudományi) konzekvenciákat. E megállapítások (vagy még inkább: feltevések) némelyike persze az adott problémakörben akár realitásokat is tartalmazhat, e helyütt mindössze arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a források tenni (...), Pais tanár úr ugyan barátian, de azért dohogva, szomorkodva ezt mondta: »Lehet, hogy igaza van, Lóri, de azért mégsem kellett volna megírnia; nézze, Anonymusról van szó!«” (1994: 135).
