Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tolcsvai Nagy Gábor: Az igekötő + ige szerkezet szemantikája (The semantics of pre verb + verb constructions) 187
198 Tolcsvai Nagy Gábor jektor-landmark megoszlás nem térszemantikai használatban általánosabban a mondat szerkezetében is alapvető szerepet játszik, például az alany-tárgy megkülönböztetésben.) A tér fogalmi leképezését a referenciakeret-modellben mutatja be Heine (1997): a térbeli orientáció tapasztalati forrásait keresi, azok grammatikalizációs eredményeit mutatja ki a lexikon, a grammatikai elemek és a mondatszerkezetek rendszerében. E magyarázatban a tér szintén viszonyfogalom: a tér egy tág fogalmi tartományában mint referenciakeretben egy figura (Heine terminológiájában landmark4) kerül a figyelem középpontjába. A referenciakeret (vagy referenciapont-szerkezet) fogalmi tartomány a tér meghatározott feldolgozására, amelyben a figyelem előterébe kerülő figura egyrészt egy másik figurához van viszonyítva, másrészt a tér és a benne lévő figurák egy perspektivikus kiindulópontból mint referenciapontból, viszonyítási pontból konceptualizálódnak. A referenciapont könnyen hozzáférhető fogalom, amelynek aktiválásával mentális kapcsolat létesíthető egy nehezebben hozzáférhető fogalommal (Langacker 1999: 171-173). Jellegzetes referenciapont-szerkezet, referenciakeret a birtokos szerkezet (vő. Tolcsvai Nagy 2013: 255-266). A térszemantikai referenciakeretben a referenciapont az a mentálisan létrehozott térbeli kiindulópont, ahonnan a figurák leképezhetőek. A referenciakeret lehet abszolút, azaz a megismerő ember nézőpontjától független, ilyen például a geocentrikus referenciakeret; és lehet relatív, azaz a megismerő ember nézőpontjától függő, ilyen például a nézőpont-központú referenciakeret. Ahogy Traugott - Dasher (2002: 8) is kimutatja, a „térreferenciában különböző keretszerkezetek lehetnek, nem csak az emberi test kivetítésein alapuló relatív tér gyakori (bal-jobb, elöl—hátul), hanem abszolút referencia is rögzített pontokkal, pl. észak, dél”. A relatív referenciakeret belülről, az emberi test belülről való pozicionálása alapján épül ki, az abszolút referenciakeret kívülről, külső pontból történő tájékozódási pozicionálás. Heine (1997: 11-12) és mások munkái is alapvetően a referenciakeret modelljét alkalmazzák. A térbeli orientáció a következő típusokba rendeződik:- deiktikus (a deiktikus referenciapont mint központ: a beszélő teste),- tárgy (a referenciapont mint központ: valamely fizikai tárgy, elsősorban emberi test),- tereptárgy (a referenciapont mint központ: tereptárgy [pont, szerkezet] a fizikai környezetben, például hegy, folyó),- kardinális (a referenciapont mint központ: független a beszélőtől, a beszédhelyzettől, például az égtájak). 4 Ebben az értelemben a landmark a figyelem középpontjában álló figura, eltérően az itteni tanulmányban érvényesített Langacker-féle trajektor-landmark megkülönböztetéstől.
