Nyelvtudományi Közlemények 108. kötet (2012)
Szemle, ismertetések - Winkler, Eberhard: Udmurtische Grammatik (Tánczos Orsolya) 495
Szemle, ismertetések 501 3.4, A névszó fejezetet értelemszerűen az igéről és az igeragozásról szóló, terjedelmében nagyjából megegyező fejezet követi (3.4. Verben). Winkler a fejezet legelején az udmurt igetövek bemutatása után, az igeragozás bemutatása előtt röviden értekezik arról, hogy az udmurtban nincs habeo-szerkezet, és hogy a létige csak múlt időben használatos. Az igeragozásról szóló fejezetben a személyragok bemutatása után az egyes igeidők tárgyalására tér rá a szerző. A négy egyszerű és a négy összetett igeidő bemutatása során nem lehet elkerülni az aspektus és az akcióminőség kérdését, mert az udmurtban, főleg az összetett igeidők sokszor inkább az akcióminőség, semmint a tempus kérdéskörébe utalhatók. Érdekesebb azonban a módokat tárgyaló alfejezet. Monográfiájában Winkler visszatér a hagyományosabb grammatikákban megjelenő igemódokhoz, és a mai nyelvtanokban megjelenő három igemód helyett négyet tesz fel az udmurtra: kijelentő, felszólító, feltételes és kötőmód. A szerző nem indokolja meg választását, bár az is igaz, hogy egy leíró nyelvtankönyvnek nem kell külön kitérnie magyarázatokra. Indokoltnak tekinthető ez a változtatás, ha figyelembe vesszük, hogy - ellentétben a felszólító móddal, ami hiányos paradigmájú (csak 2SG és 2PL alakja van) - az optatívusz teljes paradigmasorral rendelkezik: med partikula + az ige jövő idejű alakja. Az optatívusz „felelevenítése” nemcsak a mai nyelvtanoktól tér el, hanem Winkler 2001-es verziójától is. Korábbi monográfiájában Winkler két nagyobb csoportra osztotta a módokat - real moods és irreal moods - és azon belül helyezte el az egyes igemódokat. A reális módokba tartoztak a kijelentő és az evidenciális, az irreális módok közé pedig a felszólító és a feltételes. Meglátásom szerint a korábbi felosztás tökéletesen megfelelt az udmurtban található módok bemutatására, a változtatást valószínűleg az indokolta, hogy az evidenciális mód - a szó szoros értelmében - kikerül a módok közül. Ennek oka az, hogy - szemben a másik négy móddal - az evidenciális az udmurtban nem morfológiailag jelölt, hanem vagy a létige PERFECTUMI alakjával (vilem) vagy pedig a pe partikulával jelölt. Persze kérdés akkor, hogy az optatívusz, ami szintén szintetikus forma, hiszen egy partikulával jelölt, tekinthető-e külön módnak, illetve, hogy hol a helye a PERFECTUM igeidőnek, amely szintén az evidencialitás kérdéskörébe tartozik.18 A módokról szóló fejezetet a tagadásról szóló alfejezet követi, amiben megismerkedhet az olvasó a tagadóigével, aminek két alakja van az igeidőtől függően (u- és g-), a tagadó partikulákkal (ej val) és az egzisztenciális mondatok tagadásával, ahol az evei tagadószó használatos. Ezen kívül a szerző tárgyalja a PERFECTUM és PLUSQUAMPERFECTUM igeidőkben megjelenő szuffixális tagadást is. 18 További adatokért és magyarázatért érdemes kézbe venni Florian Siegl (2004) MA- szakdolgozatát, amely épp ezeket a kérdéseket boncolgatja.
