Nyelvtudományi Közlemények 108. kötet (2012)
Szemle, ismertetések - Róna-Tas András - Berta Árpád: West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian (Agyagási Klára - Csúcs Sándor) 443
Szemle, ismertetések 447 1330), a magyar nyelv alán és közép-iráni jövevényszavainak jegyzéke (133 1 — 1339), a kun eredetű szavak jegyzéke (1340-1342), az idézett szláv eredetű szavak jegyzéke (1343-1344), és legvégül a tárgyalt magyar szavak jegyzéke (1345—1369). Az indexeket a bibliográfiai fejezet követi (1371—1459), ez után foglal helyet a rövidítésjegyzék (1461-1483), térképek (1485-1487), és legvégül a statisztikák, addenda és corrigenda (1489-1494). A nagymonográfia nyelvi korpusza alapvetően a TESz és az EWUng szóállományán alapul, mely szótárak az irodalmi nyelv szókészletét dolgozták fel. Az alkotók azonban az új kutatásba nemcsak a korábban már biztos vagy valószínűen török eredetűnek meghatározott irodalmi nyelvi szavakat vonták be, hanem a vitatott eredetűeket, az ismeretlen eredetűeket, az archaizmusokat és olyan tájszavakat is, amelyeknél - kunsági elterjedtségüknél fogva - nagy valószínűséggel jöhetett szóba a török származtatás. A szerzők a szótár címszavainak tárgyalását meghatározott szerkezeti rendben végzik. A szócikkek első eleme a „fej”, amit a szócikk tömörített etimológiai levezetéseként értelmezhetünk. Ez első helyen tartalmazza a magyar szó mai magyar helyesírású (legtöbbször) irodalmi nyelvi alakját félkövér szedéssel világosan kiemelve, annak kiejtését szögletes zárójelben - a fonetikai átírásban a török adatok nemzetközi transzkripciós szabályait alkalmazva. Ezt követi(k) a szó jelentése(i). Ha a címszó növény- vagy állatnév, akkor a jelentés mellett a denotátum latin rendszertani neve is szerepel kurzív formában. Ezt a fejen belüli első magyar modern nyelvi egységet választóvonal különíti el a magyar történeti blokktól, melyben a címszó első történeti előfordulásának dátuma, az eredeti írásképe, az íráskép fonetikai értelmezése jelenik meg (megkülönböztetve a közszói és tulajdonnévi említéseket). A történeti alakok jelentését csak akkor idézik a szerzők, ha különbözik a szó mai magyar jelentésétől. Ha a címszóban magyar toldalék van, akkor a következő rész a magyar morfológiai szerkezet bemutatását szolgálja: ebben az egységben jelenik meg a magyar szó morfológiai tagolása, leválasztva a magyar képző(ke)t a török eredetűnek feltételezett tőről. A magyar történeti blokk végén következik a magyar nyelvtörténeti forrásadatok alapján (többnyire a 10. század utánra) megállapítható ómagyar alakváltozat, melyet követ a még korábbi (ősmagyar korra tehető) recipiensnyelvi alak rekonstrukciója. Az ősmagyar recipiens alak megállapítása egy olyan előzetes vizsgálaton nyugszik, melynek részletei az 5.5 fejezetben vannak kifejtve: ez nem más, mint az ugor alapnyelv fonológiai rekonstrukciója (1015-1069), és az alapnyelvi fonémák változási menetének a leírása a kései ősmagyar korral bezárólag. Ez a páratlanul fontos, és az eddigi kutatásokból teljesen hiányzó láncszem teszi lehetővé, hogy a magyar nyelv ótörök jövevényszavainak átvételi folyamatában megragadható legyen az érintkezések idején létező kétféle rendszer egymáshoz való
