Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Küllős Imola: Nép, nemzet és egy új tudomány, az ethnographia - Hunfalvy Pál felfogásában (People, nation and the new science of ethnography - Hunfalvy’s views) 252
Emlékülések 253 Az idő rövidsége miatt nem elemezhetem mélyrehatóan írásait, ehelyett tudományos pályája egyes szakaszainak felvázolásával szeretnék rámutatni arra, hogy miért épp őt, a már agg tudóst tüntették ki tisztelői és tanítványai azzal, hogy 1889. októberében egyhangúan megválasztották az újonnan alakult Magyarországi Néprajzi Társaság elnökének. A klasszikus műveltséggel, széles körű európai nyelvismerettel és olvasottsággal egyaránt felvértezett Hunfalvy Pál 1848 előtt leginkább esztétikai, görög filológiai, társadalombölcseleti, jogi és közgazdaságtani problémákkal foglalkozott. Fiatalkori írásai egy általános társadalomtudomány, az ő szavával országászat (Hunfalvy 1847) szükségességét hangoztatták, amelyben nagy szerepe lenne a társadalmak fejlődéstörténetét vizsgáló tudományoknak, köztük a magyarság genezisével foglalkozó őstörténetnek, valamint az etnikumra jellemző történeti-kulturális sajátosságokat, illetve az idegen népekkel való kölcsönhatások nyomait is megőrző anyanyelv kutatásának. Elgondolása szerint a társadalom az emberi kapcsolatok rendszere, mely állandó fejlődésben van. A fejlődés fontos biztosítéka a nevelés, ennek feltétele pedig a nyelv. A munkamegosztáson alapuló emberi kapcsolatrendszer ugyan univerzális, de nemzeti formában realizálódik, a saját nyelv, gondolkodás, művészet és tudomány adja meg folytonosságának lehetőségét. A társadalom és a nemzet egymástól el nem választható jelenség, kapcsolatukból következik, hogy külön tudománynak kell vizsgálnia a társadalom fejlődését és a saját nyelvű etnikumokat. Csak e kettő szintézise alapján állítható össze az egyes nemzeti társadalmak története. A szabadságharc bukása után a nemzeti elfogultsággal teli, ún. romantikus történelemszemlélettel szemben Hunfalvy több munkájában is tagadta a honfoglaló magyar nép (scytha és hun rokonsággal megtámogatott) kultúrfölényét például a Kárpátmedencében őshonos szlávokkal szemben. Hunfalvy abból indult ki, hogy a honfoglaló magyarság sem társadalmi, sem etnikai szempontból nem volt egységes, következésképp kultúrája is magán viselte a más etnikumokkal való keveredés nyomait. „Nem az az érdem, hogy kitől, hol származott akár egyes ember, akár nemzet - vallotta -, hanem az, hogy mivel gyarapítja magamagát és az emberiséget” (idézi szavait Munkácsi 1912: 499). A magyar nép őstörténetének megírásához tehát mindenek előtt magyar nyelvtörténeti kutatásokra, valamint a nyelvrokon népek nyelvének és kultúrájának összehasonlító vizsgálatára van szükség - hangoztatta -, és az ügy érdekében 1852 és 1856 között tíz nyelvtörténeti tanulmányt írt, s ezek révén vált az összehasonlító nyelvtudomány egyik magyarországi megteremtőjévé. (Nyelvészeti folyóiratainak céljáról és tematikájáról lásd Zaicz Gábor összefoglaló előadását.) Hunfalvy nemzetközi viszonylatban is új etnikumkutató koncepciója nemcsak a nemzeti kultúrát abszolutizáló romantikus magyar történelemfelfogással állt szemben, de eltért a kortárs német társadalomtudomány Stein, Widman és Riehl képviselte, egymástól is különböző állam/társadalom és nép felfogásától (Hunfalvy 1851-1852),
