Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Honti László: Főszerkesztői bevezető (Foreword by the editor-in-chief) 235 - Szíj Enikő: Nyelvtudomány és tudományos kontárság Hunfalvy korában és ma (Linguistics and academic charlatanism in Hunfalvy’s age) 235
238 Emlékülések számú kötelessége - a tudós társaságot megálmodó Bessenyei Györgyhöz híven - a magyar nyelv gondozása volt, következésképp minden akadémikusnak kötelessége volt a „nyelvészkedés”, és nem véletlen, hogy a nyelv- és széptudományok osztálya máig az MTA I. osztálya. (Lassú István „statisticus” akadémikus nyíltan bevallotta, hogy a mintegy házi feladatként végzett nyelvészeti munkácskáját egy az egyben Sajnovics könyvéből másolta.) Hunfalvy érdemi nyelvészeti munkássága ilyen körülmények között kezdődött. Jelen volt, amikor 1850. június 10-én az öszves kis gyűlést „egy zivatarteljes boldogtalan időszak és közel egy évnyi önkénytelen szünidő után” a „betegsége által meggátlott gróf Széchenyi István úr” helyett gr. Andrássy György megnyithatta, minekutána a teljhatalmú császári megbízott Geringer „az academia körében anynyi szellemi erőnek gyümölcstelen pangását sajnálva tapasztalván ...” ezt lehetővé tette. 1850. június 17-én gr. Teleki József elnök emlékeztette a tisztelt tudós társaságot, hogy az akadémiának „most még inkább mint valaha hazafiúi kötelességében áll öszvesen és fejenként a magyar nyelv és irodalom virágzását teljes erővel előmozdítani és biztosítani”. A nyelvvel foglalkozás tudománnyá válása nálunk több történelmi szakaszban ment végbe: a Sajnovics-, Gyarmathi-kori kezdemény mindmáig nemzetközi elismerésben részesül, majd „egy sötét korszak” (ez Halász Ignác és Munkácsi Bernát meglátása) után az 1850-es évekbeli kezdetek, pontosabban újrakezdés után a Budenz és Vámbéry közti vitával, közismert nevén a török-ugor háborúval folytatódott. A „sötétség” azonban félreérthető, ez inkább félhomály volt: ez az idő a magyar nyelvnek államnyelvvé tételére, a magyar (nemzeti) műveltség nyelvévé tételére, a leíró és az összehasonlító nyelvtudományhoz nélkülözhetetlen nyelvi ismeretek megszerzésére fordítódott, és ugyanakkor - sajnos - hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetközi háttérrel, nemzetközi példákban bővelkedő „délibábos” nyelvhasonlítás ne hervadozzék. Ez utóbbit elősegítette a bibliai nézetek ismertsége, a bábeli magyarázat a nyelvek sokféleségéről, az ún. szent nyelvektől származtatás lehetősége és igénye. Jellemző a h nélküli Horvát István professzor érdemes volta: nélküle nem lettek volna márciusi ifjak, ugyanakkor viszont a kortársak a legnagyobb magyarnak úgy ajánlották figyelmébe, hogy ha Horvát professzor nyelvészeti fejtegetésbe kezd, akkor a gróf úr óvakodjék! Sokan elfelejtik, hogy igaza volt Szinnyei Józsefnek, amikor így fogalmazott: ez „nem eredeti magyar őrület”. Hunfalvy egyértelműen megfogalmazta, hogy a nyelvtudomány fejlődéséhez először is két fontos követelménynek kell teljesülnie: léteznie kell a kutatás tárgyának mint kutatandó nyersanyagnak (szövegeknek, szótáraknak, nyelvtanoknak stb.) és rendelkezni kell módszerrel, ugyanis a kutatás módszereinek, módszertani elveinek következetes és Hunfalvy szóhasználata szerint szenvedélymentes alkalmazása garantálja, hogy a kutatás tudományosnak legyen nevezhető. Szakszókincsre is szükség van, olyan terminusokra, amelyek mindenki számára egyetlen értelműek. Ennek szűkében voltak. Az akadémiai titoknok, Toldy szóhasználatában például még
