Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Tanulmányok - Elekfi László: A hatodik mondatrész (The sixth syntactic constituent) 45

is). Ezért világos megkülönböztetésül e viszony alanyának és állítmányának más nevet adtam: alanyszerü tagja a megjelölő, állítmányszerü tagja - bizonyos 19. századi előzmények nyomán (Vajda Péter) - a tulajdonítmány. Latin terminológiával - nemzetközi használatra - az előbbit designatum-пгк, az utóbbit praedicativum-nok neveztem (Elekfi 2004b: 44). Az előbbinek a nevét azonban most helyesbíteni: a megjelölőnek pontosabb neve designator, hiszen designatum az a konkrét valóságdarab, amelyre ez a nyelvi eszköz utal, amit alkalmilag, konkrétan jelent, az erre mutató, ezt a nyelvi mezőben képviselő jel pedig a designator. (A designatumnak a kevésbé egyedi denotátumtól való megkülönböztetése tudtommal Jan Sabrsula cseh nyelvésztől ered, mint erről már írtam: Elekfi 2004b: 44; Sabrsula 1980: 16-18.) A praedicativumot pedig nevezhetnénk attribuíivumnak is, francia nyelvtanok és Humboldt (1833/ 1849:238) nyomán, de a Komlósy (1992) által jellemzett predikatív határozókkal jobban harmonizál a praedicativum megnevezés. Az előbbi a logika fogalmi viszonyításain, az utóbbi a tétel kijelentésjellegén alapszik. A névszói és az igei állítmány közt van hasonlóság, mert az ige nyelvtani kategóriája a tulaj doni tmányból válhatott ki (erre enged következtetni Arisztotelész logikai kiindulása, ahol szófaji különbség nélkül mindkettő - Boethius szerencsés latin fordításában - praedicamenta), de van nagy különbség is. A predikatív viszonyok harmadik fajtája a kommunikáció mivoltából adódik: az ismertnek, tudottnak tekintett elemet - mely ebben a viszonyban alanyszerű -témának, az újat, a tulajdonképpeni közölnivalót (melyet némelyek, például Kicska Emil vagy a Strukturális magyar nyelvtan, logikai állítmánynak tekintenek) propozitumnak nevezem. Az előbbi (1), (2) példában ez a viszony fenn-áll a másik két viszony egyikével egyidejűleg; mindkettőben az első tag ebből a szempontból is alanyszerü, mivel az adott helyzetben ismert információt hordoz. (Kissé más, de ezzel szorosan érintkező, sokszor egyező viszony a téma-réma vagy a topik-komment viszonya.)2 Mivel az alany és az állítmány fogalma a logikában alakult ki, a logikai jellegű megjelölő-tulaj doni tmány viszonyt tekintem elsődlegesnek (talán történetileg is); ezt jelölöm a viszonynak. Az igének és alanyának (valamint esetleges tárgyának, határozóinak) a viszonya ß viszony, a tudottnak és az újnak a viszonya pedig у viszony. А у viszony tagjai nem mondatrészekként, hanem mondattagokként vonatkoznak egymásra, beszédben szupraszegmentális eszközökkel juthatnak kifejezésre. Kiemelő hangsúly vagy szórendcsere által olyan 2 A

téma - és még kevésbé a topik - fogalmának a mondatnál nagyobb egységre, szövegre való kiterjesztéséről, amit pl. Bánréti (1979: 323-335) vagy újabban Tolcsvai Nagy Gábor mutat be (A szöveg, szövegtípus, nyelvtan kérdéseit tárgyaló konferencián, 2007. november 13.), itt nem kívánok bővebben szólni.