Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Szemle, ismertetések - Ladányi Mária: Magyar nyelv (The Hungarian Language) (főszerk. Kiefer Ferenc) 417

Az új fejezetek szinte mindegyikének felvétele indokolt valamilyen szempontból. A nyelvészet területeiről szóló fejezet a kötet (vagy legalábbis a leíró fejezetek) bevezetésének szerepét tölti be. A szemantika és a pragmatika témájának felvételét az indokolja, hogy a nyelvi jelentés és a nyelvhasználat vizsgálata az utóbbi időben világszerte a figyelem középpontjába került, mégpedig nem csak a formális megközelítésmódok keretében. „Az uráli nyelvek tipológiai jellemzése" c. fejezet a magyar és a rokon nyelvek tipológiai szempontú bemutatását végzi el. „Az újmagyar és az újabb magyar kor" c. fejezet csaknem napjainkig hosszabbítja meg a magyar nyelv történeti alakulásának korszakait. A beszéd zavarairól szóló fejezet (különböző szempontokból) jól egészíti ki a korábbi kötetnek mind a fonetikai (szerző: Kassai Ilona), mind a neurolingvisztikai fejezetét (szerző: Bánréti Zoltán). „A magyarországi siketek közössége és a magyarországi jelnyelv" c. fejezet aktualitását az adja, hogy az utóbbi évtizedben - a jóval korábban kialakult nemzetközi felfogásnak megfelelően -Magyarországon is nagy erőfeszítések történtek, ill. történnek az ezzel a témával foglalkozó nyelvészek részéről a siketek jelnyelvének mint természetes emberi nyelvnek, ill. az ezt a nyelvet használó közösségnek mint kétnyelvű, ill. kétkultúrájú kisebbségnek az elfogadtatásáért, nyelvi jogaik érvényesítéséért. És így tovább. Természetesen még egy ilyen kibővített tematikájú, átfogó kötet sem fedheti le a nyelvészeti kutatások összességét. Ennek ellenére azonban vannak olyan témák, amelyeknek a hiánya feltűnő. A kötet első nagy egysége például a nyelvi leírás területeivel foglalkozik, ebből a részből azonban kimaradt a lexikológia. Ezt Kiefer Ferenc, a kötet főszerkesztője a bevezetőben csak megemlíti, de elvi magyarázatot nem fűz hozzá. Ezt a hiányzó elvi magyarázatot „A nyelvészet és területei" c. fejezetből kaphatjuk meg. Az említett fejezetet - akárcsak a nyelvi leírás különböző területeivel foglalkozó fejezetek zömét - a formális felfogás jellemzi, ebben a felfogásban pedig a nyelvészet területeihez a szókincs leírása éppúgy nem tartozik hozzá, mint ahogyan a beszédhangtan (fonetika) sem (bár az előbbivel szemben ez utóbbit a nyelvészet fontos, járulékos területeihez tartozónak tekinti Nádasdy Ádám, a fejezet szerzője). A lexikológia kizárása a nyelvészet területei közül természetesen vitatható. A nyelvtörténeti blokkban helye lett volna egy, a grammatikalizációról, ill. annak kutatásáról szóló fejezetnek is, hiszen az utóbbi évtizedekben ez olyan megújuló kutatási területnek számít, amely túlmutat a történeti nyelvészeten, szélesebb (mind nyelvelméleti, mind nyelvhasználati problémákat érintő) összefüggésekbe ágyazódik. Ma már a magyar nyelvvel kapcsolatban is folytatnak ilyen szempontú, eredményes kutatásokat (vö. pl. Oszkó - Sipos (szerk.) 2005).