Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

elődjének monográfiájához képest. A kiadás évszáma viszont nem sok jóval kecsegtet, hiszen abban az időszakban jelent meg, amikor a román nyelv- és történelemtudományban az etalont a Párttörténeti Intézet szabta meg. Eddig senki sem gyanította, hogy a kelet-európai latinon kívül (vagy azon belül) egy külön „dunai latin" is létezett, sőt mi több, most már a kelet-európai latinnak még egy újabb „válfaját" is emlegetik, amelyikből állítólag az albán mentette a maga latin eredetű szókincsét. Ide csak egy szemléltető példa kívánkozik: az annyit (de úgy látszik mégsem eleget) emlegetett latin paludem > *padulem 'mocsár' > román pádure 'erdő', albán pyll 'ua.' Tessék elővenni Matteo Bartoli két kötetes Das Dalmatische (Bartoli 1906) с. albumát, abban megtaláljuk a latin *padulem mindkét származékát a dalmát padul, illetve paul alakban, természetesen mindkettőt 'mocsár' jelentésben. Ugyan milyen két (három?) különböző latinból vette át a maga változatát a román, az albán és a dalmát (pontosabban a két dalmát) nyelv? 8. A román nyelv sajátos vonásairól Ha valaki ana adja a fejét, hogy valamelyik balkáni nyelv kutatásának szentelje az életét, nem hagyhatja figyelmen kívül aBalkáni Nyelvi Unió fogalmát. Legyen bár fenntartás nélküli híve és vezesse vissza ezeknek a nyelveknek minden sajátos vonását feltételezett közös, konvergens fejlődésükhöz, vagy tagadja magának a nyelvi uniónak a puszta létét is, és minősítse az egész elméletet „mindig kéznél lévő seprűnek", amivel kényelmesen szőnyeg alá lehet seperni bármilyen adódó nyelvi problémát, Trubeckojnak és Kristian Sandfeldnek ezt a szülöttét nem kerülheti meg. A fentiekben többször is idézett Vladimir Georgiev a balkáni nyelvekkel kapcsolatban a következő gyakorlati tényt szűrte le: „...az artikulációs bázis nagyon hasonló vagy csaknem azonos: egy bolgár például könnyen tanul meg románul, albánul vagy görögül és ezeket a nyelveket szinte minden idegen akcentus nélkül beszéli" (Georgiev 1977: 5-16). E. Lewy (1942: 55, idézi Banfi 1991: 157) véleménye szerint létezik: „...egy 'balkáni' nyelvi típus, amire naturaliter a balkanizmusok léte jellemző, és ebben a rendszerben ennek a típusnak a fő képviselője az albán az egész balkáni térség döntő fontosságú nyelve (die entscheidende Sprache)..." Emanuele Banfi (1991: 115) a legújabb kutatások eredményeit illetően felhívja a figyelmet Klaus Steinke (1996) és Ivan Duridanov (1983) tanulmányaira. És végül hallgassuk meg Eugenio Coseriu véleményét is (1983: 269-279): „...át kell térni a 'tipológiai történelemre' vagy inkább a nyelvi rendszereket 'tipologiailag magyarázó történeténelemre': ezt a módszert a délkelet-európai nyelvekre alkalmazva, minden egyes balkáni nyelv diakronikus elemzésével kellene