Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

feledjük, hogy a románplutá 'tutaj' ésplutas 'tutajos' szava is szláv eredetű, ezt pedig a mesterséggel együtt csak a nagy folyó közelében sajátíthatták el!), hiszen ez az a terület, amelyiknek a lakosaira a 11. század első felében Attaleiatesz bizánci krónikaíró a mixobarbarosz 'keverék-barbár' etnikai meghatározást először alkalmazta. De nagyobb számú áttelepülésről csak a 10. sz. után lehetett szó, amikor a szerb népköltészetben (vö. szerb Junacke pesmé) a teriiletet már Karavlaska (vö. bizánci görög Mavrovlahiá) 'Fekete Oláhország' néven említik, még a 14. sz. végén is (ebben Mircat, karavlaskog vojevod 'Mircea, a fekete vlahok vajdája' néven szerepel az az Öreg Mircea havaselvei fejedelem, aki 1386-1418 között uralkodott). Erre a besenyők és a kumánok betörésével kapcsolatban még visszatérünk. 6. A román nyelv keletkezésének területe A szerző előrebocsátja, hogy a latin nyelvet „egy adott pillanatban, az egész Balkán-félszigeten (a görög terület kivételével) ismerték és minden bizonnyal beszélték is. Ha meg akarjuk rajzolni azt a területet, amelyen a román nyelv kialakult, amíg nincs ennek ellentmondó bizonyíték, feltételeznünk kell, hogy ez a terület a Duna bal és jobb partján feküdt..." (Sala 31), ahol a különböző korokban „sűrűbb vagy ritkább gócok léteztek, amelyek kapcsolatban álltak egymással. Ezek a gócok ugyan távolabb voltak egymástól, de ez nem jelentett akadályt egy olyan népnek, mint a mi népünk, amelyik nyilvánvaló mobilitással rendelkezett a transzhumálás eredményeként, hiszen nyájaival évszakonként vándorolt a hegyekről a síkságokra. Tehát a nyelvi újításokat könnyen átadhatták egymásnak" (Sala uo.). Ezt a tényt, pontosabban a balkáni latinság (romanizált etnikum) mozgó kontinuitását már 71 évvel ezelőtt megfogalmazta Tamás Lajos (1936), majd fél évszázaddal később Gottfried Schramm német történész emlékeztetett rá (Schramm 1985-1987), aki már pulzáló, azaz szétváló, majd több új gócot képező vlah csomópontokról ír. Sala kijelenti, hogy a nyelvészeti bizonyítékok alapján „a románok lakta terület nagy kiterjedésű volt. Délen elérte azt a vidéket, ahol megtermett a füge és a gesztenye (...), az északi határvonalra pedig a latin eredetű (?) pacurá 'pakura' szó utal, ami csak a Dunától északra van meg, ahol olajmezők vannak..." (Sala 32). Itt a „románok lakta terület" anakronisztikus kifejezés, mert a szerző által felvázolt területet a hazát kereső román etnikum legfeljebb bejárta, itt-ott csak néhány hegy- és víznevet hagyva hátra hosszabb ott tartózkodásának emlékeként, másutt kisebbnagyobb etnikai csoportokat. (Egy ma már teljesen feledésbe merült román szerző, Teodor Filipescu Coloniile románé din Bosnia [Román telepek Boszniában], 1906) című könyvében még arról számol be, hogy az ő életének