Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

ugyanilyen megmagyarázhatatlan módon nőtt 4-5000-ről 12000 fős befogadó képességűre a sarmisegetuzai amfiteátrum, vagy 2-ről 15-re a dák férfiakból toborzott római katonai egységek száma. Ezzel szemben a szerző fölöslegesnek tartja megemlíteni a pusztító markomann háborúkat (167-180), majd ezeket követően a dáciai kolónusok vérbe fojtott lázadását, bár ezek a tragikus események komoly törést okoztak a provincia romanizálásában, nem beszélve arról, hogy a Severus-császárok béke-évtizedeiben beáramló új kolónusok már a birodalom keleti provinciáiból jöttek és főleg görög meg sémi származásúak voltak. És ne is említsük a romanizálási tényezők közé sorolt „mezőgazdasági nagyüzemeket", amelyeken a betelepült kolónusok őslakos munkaerőt foglalkoztattak. A gyors és intenzív romanizálás következtében „...Dáciában ugyanolyan városi és falusi élet alakult ki, mint a Birodalom nyugati területein, -írja könyvében Sala - vízvezetékekkel, thermákkal, templomokkal, amfiteátrumokkal.... Ez volt a dákok élete is, mert, miként megállapítható, Traianus megszüntetett egy államot, de nem semmisített meg egy népet" (Sala 30). Szemléltetésül Sala Dácia Traianát ebben is a többi római provinciához hasonlítja: „...az őslakosok mindenütt számbeli fölényben voltak, elsajátítva a római életformát és főként a latin nyelvet..." (Sala uo.). Marius Sala és a dáciai romanizálással foglalkozó más román nyelvészek és történészek szinte kivétel nélkül a többszörösére növelik a provinciában létesült városok számát, és hallgatnak a többi római provinciára jellemző civitas peregrina szervezetek (az őslakók megmaradt és önálló vezetésű törzsi közösségeik) dáciai hiányáról. Az urbanizációt minden provinciában a meghódított nép vezető rétege indította el, mert elsőnek vette fel a kapcsolatot a hódítókkal, de a civitas peregrina is várossá fejlődhetett. Mivel Dáciában a vezető réteg úgy szólván kipusztult a háborúban, civitas peregrina pedig nem létezett, város csak a katonai táborok mellett alakulhatott ki. Erre viszont a Severusok kora előtt nem nyílt lehetőség, mert a katonai alakulatok addig nem mondhattak le a polgári lakosság javára az ellátásukra biztosított territóriumokról, azaz földterületekről. „A döntő tényező a latin nyelv volt - folytatja Sala -, a Birodalom nyelve, szemben a barbárok nyelvével, majd a 3. század után a kereszténység nyelve, szemben a pogányok nyelvével. A kereszténység a 4. sz. derekán terjedt el a Dunától északra élő lakosság körében. A dáciai kereszténység az egyik bizonyítéka annak, hogy ott latinul beszélő lakosság élt" (Sala 23). Aztán néhány oldallal később már arról értesülünk, hogy a gótok az egykori Dácia provincia területén „nagyon valószínűleg romanizált lakosságot találtak, mivel Wulfila személyében egy gótot neveztek ki 341-ben Duna-menti püspöknek, hogy a keresztény lakosságot vezesse..." (Sala 29). A feltehetőleg görög származású gót Wulfilát 341-ben tényleg püspökké szentelte Euszébiosz nikomédeiai püspök, de azzal a feladattal, hogy térítse meg a Bizánci