Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)
Vitafórum - Szépe Judit: Rövidzárlat és kisiklások a nyelvi realizáció szintjei között (Huszár Ágnes : A gondolattól a szóig : A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében) (Short circuit and derailments between the levels oflinguistic realisation) 312
fordul: gyerraeknyelvben, afáziában (pl. bozda 'bodza', lándacs 'lándzsa' (Sebestyénné Tar 2006: 77) tusva 'csukva'; a doszent 'a docens').3 Nyelvbotlásokban pedig a szekvencia által tartalmazott virtuális affrikáta-összetevők affrikátává épülhetnek össze (pl. dzsarázs 'darázs; csetvér 'testvér'). Aztán pedig, ha az affrikáták azt mutatják, hogy szétválhatnak összetevőikre, akkor erősen meginog a ty, gy zárhang természetét hirdető elképzelés, ugyanis ezek is szétválhatnak (pl. afáziás ha[áj]on... hadott 'hagyott', SLI-os gyermeknyelvi hattuj 'hattyú').4 A pozícionális hibák közül két elem helycseréjének egyik típusa a spoonerizmus. Az átrendező müvelettel „két egymást követő szó kezdő hangzója cserél helyet, úgy, hogy új, értelmes szavak keletkeznek". Nem egy kutató „kételkedik a spoonerizmus spontán létrejöttében, tudatos szójátékoknak tartja őket" (19). 2 A szóalakot záró szegmentum zöngétlenítése jellemző művelete mind az ép, mind a patologikus devianciafolyamatoknak. 3 Az onset pozícióra előírt affrikátákat felbontó müvelet az egyik komponenst elmozgathatja, a másik pedig az affrikáta eredeti helyén marad. Az elmozgatott elem valamelyik legközelebbi kódában fog pozicionálódni, előremozgásnál ugyanannak a szótagnak a kódájában, hátramozgásnál pedig az előző szótag kódájában (Szépe 2002). 4 Az affrikátafelbontás műveletét illetően felmerülhet az affrikátaösszetevök időbeli additivitásának kérdése. Egy időtartammal rendelkező alakzat akkor additív, ha azt időben egymásba nem nyúló komponensekre bontva a komponensek időtartamának összege egyenlő a felbontott alakzat időtartamával. Ez azonban - mai nyelven szólva - nem életszerű. Azt kellene ugyanis feltételeznünk, hogy az építő egységek két „fél fonémát" képviselnek. Ilyen fogalmat azonban természetesen egyetlen rendszer sem ismer. Komolyabbra fordítva a szót: az affrikáta additivitásának hipotézise azt jósolja, hogy a felbontás eredményeképp (legalábbis) a réshangként realizálódó komponensnek az időtartamértéke nem érheti el a neki megfelelő (nem felbontott) réshang időtartamértékét. Ez az elvárás két ponton tekinthető indokolatlannak: 1. Bármely jegy- vagy elem(át)rendezési müvelet a realizációt megelőző művelet(i hiba), amely legkésőbb az előhívott posztlexikális fonológiai reprezentációt érinti. (A müvelet reaiizáció-előttiségét a megkülönböztető jegyek anticipációja bizonyítja a legékesebben.) Az alapalak azonban az időtartamot minőségileg (rövid/hosszú), nem pedig mennyiségileg jellemzi. így a mérőszámmal és mértékegységgel meghatározható idő tartamérték mindig az implementáció része. Következésképp, ha egy téves műveletsor valamely komponenst szegmentummá épít, annak realizált alakja időtartamértékében nem kell, hogy különbözzön a hibátlan műveletsor által létrehozott szegmentum realizált alakjának időtartamértékétől. Ha két szegmentum egy-egy megkülönböztető jegye egy téves müvelettel egymás pozíciójába kerülvén más-más szegmentumot hoz létre, annak időtartamértéke a „helycserét" követően létrejövő szegmentuménak fog megfelelni az implementáció során. 2. Az implementáció során létrejövő időtartam-érték, bár határok között, mégis relatív. így időtartamok összevetésénél az affrikátabontás eredményezte réshang idötartamértékét ugyanannak a közlőnek a nem műveleti hiba folytán létrejött réshangjával szükséges összevetni. A réshang időtartamának csökkentése azonban a percepció számára kategóriaváltást okozna (Vicsi 1981), így azonosíthatlanná válna a bontási müvelet. Éppen az, hogy a komponensek felismerhetők a realizációban, bizonyítékul szolgál a felbontás hipotézise számára. A probléma felvetését ezúton köszönöm e tanulmány szíves anonim lektorának.
