Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Szépe Judit: Rövidzárlat és kisiklások a nyelvi realizáció szintjei között (Huszár Ágnes : A gondolattól a szóig : A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében) (Short circuit and derailments between the levels oflinguistic realisation) 312

tések érintik a szemantikai összetevőjegyeket, pl. A tetején magyar zászló füstölög 'lobog'.) A hibázás lehetséges irányait felsoroló osztályozás mintái pedig összehangolatlanok. Az anticipáció kategóriája csak az AB - BA mintát, a perszeverációé pedig csak az AB - A A mintát tünteti fel (17), miközben az utóbbi is megvalósulhat ismétlés nélküli csere, illetőleg az előbbi is ismétlés formájában (19). Kérdéses továbbá az is, hogy az anticipáció AB - BA mintázata miért is nem a „komplex" hibázási irány kategóriájába tartozó metatézisnek tekintendő. Ám a terminuskákákon való csomókeresésnél fontosabb, hogy világosan lássunk néhány valódi nehézséget a botlások által érintett nyelvi egységek kezelése tekintetében. A nyelvbotláskutatás szakirodalmában nem mindig különül el világosan a fonetikai és a fonológiai (vagy megkülönböztető) jegy fogalma. Az előbbi a beszédhangok adott, univerzális szempontok szerinti artikulációsakusztikai-percepciós jellemzőire utal, az utóbbi pedig ezek közül azokra, amelyekkel az egyedi nyelvben minimális párokat, vagyis jelmegkülönböztető szerepű szegmentumokat (klasszikus terminussal - a mai ún. fonológiákból kiseprűzött - fonémákat) lehet elkülöníteni. A nyelvbotlás-szakirodalom évtizedeken át a tévesztés által érintett legkisebb nyelvi egységnek a beszédhangot, s -Fromkin kivételével (vö. pl. Fromkin 1971, 1997) - nem összetevőit, a fonetikai jegyeket tekintette. Most ne ássunk a mélyére annak a problémának, amelyet Huszár Ágnes maga is felvet az érintett alfejezetben, nevezetesen, hogy a standard/dialektális/idiolektális normától nem fonológiai, csupán fonetikai megkülönböztető jegyben eltérő beszédhangváltozat, az allofón mennyiben képes deviáns alakot létrehozni (18). Nincs az a fonetikus, aki spontán beszéd műszeres elemzésekor ne találkozott volna valamely szegmentum olyan aktuális megvalósulásával, amely több akusztikai paraméterben tért el a standardtól, mint ahányban megegyezett vele, miközben a percepció (akár az elemző kihegyezett percepciója) a kontextusban mindebből mit sem vett észre. De annyi bizonyos, hogy észrevétlen allofónikus eltérésekre nem kifizetődő hipotézist építeni. Annál is kevésbé, hiszen a keresett legkisebb egység, amelyet a nyelvbotlás érint, nyelvi egység. Márpedig a beszédhangokat alkotó fonetikai jegyek, valamint az allofónok nem a nyelv, hanem a fizikai megvalósítás, az artikuláció motoros folyamatainak tartozékai. Nagyobb gond viszont a következő. Az adatok azt mutatják, hogy a tévesztések (és nemcsak az ép spontán beszédbeliek, hanem a patológiások is) igenis érintik a jegyeket. Természetesen nem a fonetikai, hanem a megkülönböztető jelentés. A pragmatika két tekintetben sem nyelvi szint: egyfelől a realizáció bizonyos aspektusait írja le, másfelől pedig nem absztrahálhatok általa szerkezeti elemek és összerendezési szabályok. Kategóriákat létrehozó művelete - hasonlóképpen, mint a fonetikában - nem az absztrakció, hanem az általánosítás.