Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)
Tanulmányok - Surányi Balázs: Határozóosztályok és mondattartományok (Adverb classes and sentence domains) 163
melyen belül meghatározott helyük van egyes logikai operátoroknak, mint pl. a fókusznak (ill. a kérdő kifejezésnek) és a tagadásnak, egyes disztributív kvantorkifejezéseknek (rájuk továbbiakban röviden „kvantorkifejezések"-ként, vagy „Kvantorok"-ként utalok), illetve a logikai alanyként értelmezett Topik elemeknek (1. elsősorban É. Kiss, Horváth, Hunyadi, Kenései, Marácz és Szabolcsi nyolcvanas évekbeli munkáit). Elsősorban az e tartományon belül előforduló Topik és Fókusz diskurzus szerepű összetevők helyzetének meghatározottsága okán a magyar mondatnak ezt a részét a „diskurzus-konfigurációs" jelzővel szokás jellemezni, lévén, hogy ez a mező szerkezetileg hierarchikus („konfigurációs") (1. É. Kiss 1995).3 Ebben az értelemben az ige előtti szabad szórend csupán látszólagos: e mezőre egyfajta kötött szórend jellemző, melyben az egyes elemek nem grammatikai, hanem információszerkezeti szerepük, illetve a Kvantorok esetében szemantikai hatókörük alapján foglalnak helyet.4 A szabad szórendiség általában a nyelvekben különösen jellemző a szabad határozókra (továbbiakban röviden: „határozók"); így van ez még az olyan tipikusan „kötött" szórendü nyelvekben is, mint az angol (pl. Jackendoff 1972). A magyar - fenti értelemben - kötött szórendü preverbális régiójában is bizonyos mértékű szabadság tapasztalható az egyes határozók szórendi tulajdonságaiban. A jelen tanulmány a magyar mondatnak ebben a mezőjében vizsgálja a főbb határozótípusoknak az itt előforduló más összetevőkhöz viszonyított eloszlását. Célja egy olyan elemzés felállítása, mely kezelni képes az egyes - több határozótípust is magukba foglaló - nagyobb határozóosztályokra jellemző eloszlásbeli korlátozottságokat, illetve részleges szórendi szabadságot. A vázolt elemzés egységes magyarázattal szolgál nemcsak az egyes határozóosztályoknak a preverbális mezőben előforduló Topik, Kvantor és Fókusz kifejezésekhez viszonyított szórendi korlátozottságaira, hanem az egymáshoz képesti disztribúciós megszorítottságaikra is. Az ún. kartografikus elemzések által feltételezett szakosodott funkcionális fejek - illetve a rajtuk keresztül meghatározott pozíciók - helyett a javasolt megközelítésben az egymásba ágyazott mondattartományok (szemantikai) típusa játszik központi szerepet, mely korlátot szab annak, hogy az adott mondattartomány milyen határozók által módosítható. 3 A topik és fókusz elemeket nem közvetlenül a diskurzusban betöltött (a prágai iskola „régi" [„adott"] vs. „új") státuszuk határozza meg, hanem a fókusz esetében az (igazságfeltételeket meghatározó, a fókuszált elem alternatíváit is érintő) (logikai) szemantikai „azonosító fókusz" szerep (vö. E. Kiss 1998c), a topik esetében pedig a mondat által kifejezett prédikációban betöltött „logikai alany" szerep (ún. „aboutness topic", 1. Strawson 1964, Kuno 1972). E kettő azonban nem áll korrelációban a „régi" („adott"), ill. „új" diskurzus-státuszokkal. 4 A magyar egyszerre Topik-prominens és Fókusz-prominens nyelv. Az ilyen típusú nyelvek mellett léteznek olyanok is, melyekben a kettő közül csak az egyik diskurzusszerep köthető kitüntetett szintaktikai pozícióhoz (1. E. Kiss 1995).
