Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Tanulmányok - Varga László: A stilizált eső hanglejtés az újabb kutatások tükrében (Stylised falling intonation in the light ofrecent research) 104

egy SE-vel azonos kiterjedésű. A (45a)-ban ezek a <kész a> és a <vacsora>, a (45b)-ben pedig az <indulunk>, a <vissza az> és az <iskolába>. Egyelőre nem tudok az első és második megközelítés között határozottan dönteni, és mind a (44)-et, mind a (45)-öt a több SE-t tartalmazó megnyilatkozások lehetséges elemzésének tartom. Az első megközelítésben az SE-k intonációs frázisok (vö. (44)), a második megközelítésben köztes frázisok (vö. (45)). 4. Összegzés Ebben a tanulmányban a stilizált eső hanglejtéssel (SE-vel) foglalkoztam. Először röviden áttekintettem az SE-nek az angolban és magyarban megfigyelhető használatát. Ennek nagyjából három kritériuma van. Az első arutinszer ű s é g: az SE csak kiszámítható, sztereotip, mindennapos eseményre utaló megnyilatkozásokban használható. Ez a kritérium kötelező mind az angolban, mind a magyarban, mind az egyéb nyelvekből származó példákban. A második kritérium az, hogy az SE-megnyilatkozás általában mozgósító, felszólító értékű. Ez is általánosan kötelezőnek tekinthető. A harmadik kritérium a távolság (a távolság fogalmába beleértve nemcsak a fizikai, hanem a metaforikus távolságot, illetve a szemkontaktus hiányát is). Ladd (1980) szerint ez a kritérium, amelyet korábbi kutatók a legfontosabbnak véltek, az angolban legfeljebb közvetetten és másodlagosan jelenik meg, de nem kötelező: a beszélők közel lehetnek egymáshoz és láthatják is egymást. A magyarban viszont, úgy tűnik, a (fizikai vagy metaforikus) távolság kötelező eleme az SE használatának, és ez a kritérium csak a gyermeknyelvi dicsekvések esetében függeszthető fel. Ezek után az SE formai jellegzetességeit vizsgáltam meg háromféle környezetben, elsősorban a magyarban és angolban, kisebb mértékben más nyelvekben. A környezetek a következők voltak: (a) olyan megnyilatkozások, amelyek egyetlen főhangsúlyos szótagot tartalmaznak és ezt nulla vagy több hangsúlytalan szótag követi; (b) olyan megnyilatkozások, amelyek egyetlen főhangsúlyos szótagot tartalmaznak és azt ezt követő szótagok között egy vagy több mellékhangsúlyos is akad; (c) olyan megnyilatkozások, amelyekben több főhangsúlyos szótag található. Úgy találtam, hogy az (a) és (b) környezetben a magyar SE második (alacsonyabb) terasza a megnyilatkozás utolsó szótagjára esik, függetlenül attól, hogy van-e vagy nincs a dallamkezdő főhangsúlyos szótag után mellékhangsúlyos szótag. Vagyis a posztakcentuális mellékhangsúlyok a magyarban nem befolyásolják az SE formáját. Ezzel szemben az angolban a második terasz általában a legerősebb posztakcentuális mellékhangsúlytól indul, a hollandban pedig minden posztakcentuális mellékhangsúlyos szótag és még az utolsó szótag is új teraszt indít. A dolgozatban cáfoltam Ladd (1996: 138) véleményét, misze-