Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Szemle, ismertetések - Laakso, Johanna: Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori Magyarországon (szerk. kontra Miklós) [Miklós Kontra (ed.) : Language and society in Hungary at the Fall of Communism] 312

(helyes vagy helytelen-e ez a mondat?), szóbeli mondatkiegészítés (egy adott szót a megfelelő alakban kell behelyezni egy hiányos mondatba), írott alternatív formák közötti választás, valamint egy nyelvtani és helyesírási hibákat tartalmazó szöveg kijavítása. A kutatásban több szociológiai tényező szerepel független változóként: iskolázottság, lakóhely, nem, életkor, foglalkozás, ingázás vs. a lakhelyen való munkavállalás, etnikum (cigány/nem cigány - a többi kisebbség vagy nincs képviselve, vagy eleve ki van zárva, hogy pl. a német vagy szlovák származásnak lehetne szociolingvisztikai jelentősége?), mobilitás (pl. a parasztszármazású értelmiség „fölfelé mobil"), de azon kívül még a nyelvművelési javak (cikkek, rádió- vagy tévéműsorok) fogyasztása is. A könyv zöme ezek után a különböző nyelvi változók leírásából és elemzéséből áll. Ezek a változók a legtipikusabb, a nyelvhelyességi vitákban gyakran előforduló problémákat képviselik: az inesszívusz (-bVn) és illatívusz (-bV) keveredése, az ikes igék ragozása, az ami névmás amely helyett való használata, az ún. „nákozás" (én tudnák), a -t végű igék felszólító módjának használata a kijelentő mód helyett (az ún. suksükölés/szukszükölés), a természetesen, hogy típusú szerkezetek, az e kérdőszócska nemstandard használata (nem-e igaz...?), az az miatt, ez nélkül típusú névutós szerkezetek, a miatt és végett névutók okvagy célhatározó használata, valamint három helyesírási kérdés (a javítandó hibák: tömvevan, híjába, útas, útitárs). Ezeknek a változóknak a különböző szociális változókkal való összefüggését a következő kb. 150 oldalon át alaposan és részletesen elemzi a szerző. Az eredmények részben megfelelnek az elvárásoknak. Pl. az inesszívusz standard (-bVn) és stigmatizált (-bV) alakváltozatának használatában az iskolázottabbak, a fővárosiak és a fiatalok inkább megfelelnek a standardnak mint a kevésbé iskolázott, vidéki vagy idősebb adatközlők. Amikor a nemek között van szignifikáns különbség, akkor csaknem minden esetben a nők a normakövetőbbek. Másrészt pedig sok esetben megfigyelhető, hogy a grammatikaiitási ítéletek között nincsen egyenes összefüggés - pl. az ikes igék ragozását a norma szerint ítélő adatközlők jelentős része egy nemstandard „nákozó" példát is helyesnek ítél. Továbbá a kutatási eredmények alapján élesen (és jogosan) lehet bírálni azokat a nyelvművelőket, akik szerint pl. a suksükölés egyszerűen „műveletienségről" tanúskodik, hiszen a főiskolát vagy egyetemet végzett adatközlők negyede helyesnek ítélt egy „suksükölő" mondatot. Arra a kérdésre, hogy hatékony-e a nyelvművelés, nem lehet végleges választ adni: a nyelvművelési javak fogyasztása és a nemstandard változatok megítélése között statisztikailag jelentős korreláció van, de az ok-okozati összefüggést nem lehet bizonyítani, mivel ellenkező esetek is szép számmal akadnak (adatközlők, akik a nyelvművelő műsorok hallgatása ellenére is „hibás" formákat fogadnak el, vagy a standardot amúgy is ismerik).