Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Szemle, ismertetések - Szende Tamás: Fónagy Iván 1920-2005 275

minden nyelvben azt találnánk, hogy az érzékek körébe nem tartozó szavak elsődlegesen érzékelhető ideákra utalnak." A maga igazolását minden koncepció csakis valóságellenőrzésében nyerheti el. Ha bebizonyosodik, hogy az aktuális közlési folyamat maga is olyan módon rétegzett, hogy egyidejűleg termel és futtat információt eltérő - mondjuk így -történeti mélységű csatornán, akkor többszörösére növekszik annak a kérdésnek a súlya is, hogy a nyelvi rendszer mai állapotában felmutat-e eltérő életkorú rétegeket. Tehát a feltárás szükségszerű első lépése eleve adott. Ennek a megtételét jelezzük a „Dallamfejtés" zárótételében, és vele a Fónagy-életmű maradandó értékét is. A hírforrás és a csatorna között föl kell vennünk egy 'második rejtjelezés' mozzanatát, a „szabályozott esetlegességek" kódolásának fázisát. Ez a kódolási egység, amely a „torzító" nevet viseli, fejlődéstani szempontból elsődleges, ősi. Benne elementáris, a tudat által közvetlenül nem ellenőrzött összetevők kerülnek a közleménybe, annak fontos részeként. Leplezetten, közvetett módon jutnak kifejezésre, a kifejezés formájának alakjában. S ha így van, a forma is tartalom, mégpedig közvetett tartalom, amely azonban az elsődlegest, az ősit hordozza. Az elmélet második része, a nyelvi rendszer tulajdonképpeni filogenetikai Haeckel-tétele, tökéletesen egybevág a fentiekkel. A nyelvi jelek összefüggésében, a nyelvi rendszer teljességében, a nyelvhasználat legáltalánosabban megfogalmazható szabályaiban pontos analógia figyelhető meg. A nyelv állandó formálódására vonatkozólag kétszakaszos folyamatot írhatunk le: ,,a) az első fázisban a beszéd szubsztanciája - a beszédszervek mimézise, a szintaktikai kifejezőmozgás (az elemek rendje, a sorrend módosulása) - amely a statikus szinkrónia ideális körülményei között anyagi valóságában nem érzékelhető, egy remotivációs folyamat révén ismét érzékelhetővé válik. Egy artikulációs mozzanat vagy szintaktikai mozgás (sorrendi változás) kifejezővé, 'jelentőssé' válik. A jelen téves használata, a lexikális vagy grammatikai metafora látens szemantikai energiákat szabadít fel, és utat nyit a külső és belső világgal való kvázi-preverbális kapcsolat felvételének, lehetővé teszi az eddig nyelvi szűrőn keresztül észlelt jelenségek újrainterpretálását. b) A második fázisban a nyelv élénken és hatékonyan reagál a beavatkozásra. A remotivációra demotivációval válaszol úgy, hogy a kifejező eltérést önkényes jellé alakítja. A nyelvi változás, a prelingvális és a nyelvi kód összjátéka a nyelv genezisét eleveníti fel. A remotiváció a távoli eredetet, a prelingvisztikus kommunikációt idézi, a demotiváció pedig a nyelvi fejlődés lényegi - demagizáló - korszakát rekapitulálja." A vonalvezetés a műveleti részletek kifejtésében is töretlen, mert az ihletések stabilan állandóak az életműben. Fónagy Iván alapélménye a nyelvvel kapcsolatban, úgy tűnik, elsődlegesen a hegeli világszemlélet lényegében gyökerezik. Abban az értelemben, hogy a