Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Kisebb közlemények - Honti László: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül [Myths about the origin of the Hungarian language] 137

nyelvészeti felfedezéseivel lepi meg az olvasót, pl. azzal, hogy indokolt lenne a magyar nyelv finnugorságát felülvizsgálni, és ö a magyar-török nyelvi párhuzamokra, az állítólagos ősi magyar-japán szavak százaira hivatkozva, ill. az általam az első csoportba sorolt nyelvészkedők nyilatkozatai alapján a magyar nyelvet „sokgyökerűnek" minősíti; egy külföldi elvbarátjával, aki hasonló kvalitású szakember a történeti-összehasonlító nyelvtudományban, egy, az interneten közzétett opusban javasolta a finnugor elmélettel szemben „alternatív elméletek" kidolgozását a magyar nyelv eredetére nézve. Még megjegyzem, hogy ezen „kolléga" oly mértékben számít felkészültnek a történeti-összehasonlító nyelvtudomány, ezen belül is az uralisztika terén, hogy Fejes László kolléga kénytelen volt közhírré tenni ismereteivel kapcsolatban a következőt: „Persze az sem mérvadó adat, ha neves kiadónál, »tévéből ismert nyelvesz« szerkesztésében olyan kidolgozott érettségi tételek jelennek meg, melyben a mordvin és a cseremisz permi nyelvként van felsorolva" (Fejes 2003: 26, 1. jegyzet). Még ennél is meglepőbb számomra, hogy egy tanítóképző igazgatója(l) egy informatikussal(!) társulva egyik egyetemünk(l) tudományos kiadványában a következő kijelentést tette közzé: „Ne bélyegezzük »szellemi alvilagnak« a mai török vagy sumér rokonságot hirdetőket, főként ne tegye ezt a Magyar Tudományos Akadémia tagja, emlékezve arra, mennyi zöldség jelent meg az Akadémia támogatásával, akadémiai kiadványban és az Akadémia égisze alatt a XX. század második felében, köztük a marrizmus és Sztálin nyelvtudományi munkásságának magasztalása, mellettük Saussure mint »visszafejlödes«, Gombocz mint »demora!izáció«, hogy pusztán néhány nyelvészeti példát említsünk, de jókora akadémiai trágyahalom akad a történettudományban és más tudományágakban is... Ne csodálkozzunk, ha a finnugor rokonság ténye sokak tudatában összekötődött az idegen elnyomással és az általa ránk erőltetett butaságokkal" (Bencze - Csébfalvi 2003: 11). Furcsa, hogy a szerzők (akik közül az egyiknek ráadásul lehet némi fogalma a nyelvészetről, ha a történeti-összehasonlító kutatáshoz nem is ért...) az MTA-nak hányják a szemére egy, részben bűnözőkből állt politikai párt tevékenységét, s nem akarják észrevenni, hogy ők éppen olyan trágyahalmot és butaságokat pártolnak, mint amilyenek ellen más vonatkozásban hadakozni látszanak... Az idesorolt nyelvészeti hátterű kutatgatok - tudományos szempontból feltétlenül - szintén legfeljebb a félmüveit társasághoz tartoznak. 2.3. Végezetül azokról a próbálkozásokról emlékezem meg, amelyek szerzői az uráli (finnugor) nyelvtudomány valamely részterületén, ill. a fonetikában végzett munkájuk révén ismertek. Elképzeléseik egyáltalán nem nevezhetők egybehangzónak - tehát a sommázóan itt ismertetendő nézetegyvelegnek talán nem minden elemét vállalja mindegyikük! -, de ennek ellenére szorgalmasan idézik egymást, tevékenységüket „forradalom", „áttörés", önmagukat „reformerek",