Nyelvtudományi Közlemények 100. kötet (2003)
Tanulmányok - Bakró-Nagy Marianne: Az írástudók felelőssége [The responsibility of the intelligentsia] 46
Az írástudók felelőssége 53 A szerző mintegy ötven lapon teszi közzé (79-129) az uráli nyelvek fonológiai szerkezetének (azaz fonéma-készletének és fonológiai szerkezetének; vajon ez utóbbin mit kell érteni?) vázlatát, megkísérelvén rekonstruálni az uráli alapnyelv vokalizmusát és konszonantizmusát (beleértve az 'ugor' innovációk értékelését is), mégpedig sajátságos módon, melyet mindössze két példán mutathatok be. Az egyik egy idézet - mely talán csak annyi kommentárt igényel, hogy ilyen alapon bármely nyelvi adatról állítható egyidejűleg bármi - a magánhangzókkal kapcsolatban fogalmazódik meg: „In what follows I shall report somé of the 'P-U' etymologies as reconstructed by Janhunen (1981a). I shall c h o o s e obviously the lexical items which best fit the purpose of this work, without therefore closely respecting the author's way of arguing and grouping of the matériái" (94 - kiemelés tőlem, B.-N. M). A másik a mássalhangzókkal függ össze, amelyeknek esetében érdekes módon nem Janhunenra, hanem az UEW-re támaszkodik kiindulásként, s bár az uráli és finnugor alapnyelvi mássalhangzórendszert Sammallantitól (1988) idézi, mégis azzal indítja „elemzését", hogy csak azokról a hangokról szól, amelyeket nem övez sok ellentmondás a szakirodalomban. így azután meglehetős nagyvonalúsággal kimarad a *ô, *5', *y és *77 bemutatása, hogy ezt követően képzésmód és szókezdő/szóbelsej i helyzetű csoportosításban, meglehetősen szabadon kezelve az adatokat, vegye sorra a tőle jellemzőnek tartott változásokat, néhány etimológiával bemutatva azokat. (A két dentális réshang hol a fent idézett módon, hol meg *d, *d' grafémákkal említődik.) Egy sor esetben megkapjuk mindazokat az adatokat is, amelyeket az altáji nyelvek valamelyikéből említ az UEW, mintegy illusztrálandó a hasonlóságot. A szerző logikai bakugrása pedig éppen ezekkel az adatokkal van összefüggésben, például: a magyar *k > *%> h változásról szólván rámutat, hogy annak meglehetősen későinek, az obi-ugor és szamojéd nyelvek azonos típusú változásaitól függetlennek kell lennie, hiszen az ómagyar emlékekben még feltűnik (eh grafémákkal jelölve) a X- Majd jelzi, hogy e változás nem egyedülálló az uráli nyelvekben, hiszen az altájiban is megfigyelhetők hasonlók, amelyeket pedig illenék a magyar és ez utóbbiak megegyező változásai között számontartani. Természetesen számon vannak tartva, ám fölteendő a kérdés: miért van az, hogy egy sor esetben egyes hangváltozások lehetnek egymástól függetlenek, véletlen egyezések (főként, amikor uráli nyelvek egymáshoz való kapcsolódását reprezentálnák), máskor meg beszédes példái az összetartozásnak (ti. amikor a magyar és a török, vagy a finnugor és az altáji kapcsolatáról van szó)? Miért van az, hogy egy és ugyanazon jelenség egyszer valami mellett, másszor meg valami ellen szól? Marcantonio visszatérő kritikája szerint prekoncepcióval vádolja az uralisztika „hagyományos" modelljét. De amit ő vezet elő például a magyar és a törökségi vagy a finnugor és az altáji nyelvek kapcsolatát illetően, vajon nem az?
