Nyelvtudományi Közlemények 100. kötet (2003)

Tanulmányok - Bakró-Nagy Marianne: Az írástudók felelőssége [The responsibility of the intelligentsia] 46

Az írástudók felelőssége 47 2. Angela Marcantonio munkája a Köszönetnyilvánításokat (xiii), a táblázatok és ábrák jegyzékét (xiv-xv), az uráli és nem-uráli nyelvek (xvi-xvii), a grammatikai rövidítések (xix), a kötetben idézett főbb folyóiratok és szótárak jegyzékét (xx-xxi), valamint a transzkripcióra és hivatkozások módjára vonatkozó információkat (xxii-xxiii) követően összesen tíz fő fejezetre oszlik; e fejezeteket egy, az uráli nyelvek földrajzi elhelyezkedését mutató térkép (279), öt függelék (280-290), a fejezetekhez fűződő jegyzetek szövege (290-305), az irodalomjegyzék (306-328) és a három (általános, nyelvi és szerzői) mutató (329-328) zárja. 2.1. Az első fejezet a Bevezetés („Introduction" 1-18). A szerző könyvének minden fejezetét mottónak szánt idézettel indítja. A mottóknak köztudottan az a funkciójuk, hogy sűrítetten előrevetítsék az adott rész mondanivalóját, mely ebben az esetben azt mondja ki, hogy a rossz elmélet olyan hajlékony, hogy bármilyen adat kezelésére alkalmas. Ennek a kétségkívüli igazságnak az értelmében tűzi ki a szerző könyvének célját, mely szerint egyetlen kötetben egybegyűjtve a fő nyelvészeti és nem nyelvészeti tényeket, megvizsgálja, vajon érvényes-e az uráli nyelvcsaládra vonatkoztatva az a gyakori, itt Dixonra (1997: 28) hivatkozott állítás, mely szerint a történeti nyelvészet családfa modellje csak kis számú nyelvcsaládra alkalmazható realisztikusan, mint például az indoeurópai, a sémita, a polinéziai és az uráli. Előre vetíti azt is, hogy végkövetkeztetései az uráli nyelvek eredetéről és természetéről számos lényeges tekintetben különböznek a hagyományos nézettől, amennyiben a könyvben alkalmazott részletes elemzések révén arra jut, hogy teljes mértékben hiányzik minden olyan tudományos tény, amely az uráli nyelveknek genetikai kapcsolata mellett - ti. amellett, hogy nyelvcsaládot alkotnának - szólna: „herefore, in short, I shall conclude that Uralic is not a valid node"(l). Kijelöli ezek után azt is, mit ért standard uráli elméleten, bemutatván először egyet, az Austerlitz-félét (1987) a sokféle családfa-ábrázolás közül (2). Hét pontban sorolja elő, mintegy összefoglalóan, melyek a standard elmélet vagy tankönyv-interpretáció állításai. Ezek az állítások a szerző szerint néha csak implikációk formájában vagy rejtetten fogalmazódnak meg, inkább hiedelmek, babonák („tenets"): a mai uráli nyelvek egyetlen előzményből, a proto-uráliból származnak és nincsenek rokonsági viszonyban a környező nyelvekkel; a legtöbb közbülső alapnyelvi szint rekonstruált, a leány-nyelvek kétfelé osztódással származtak le előzményeikből, hangrendszereik lényegében szabályos és szisztematikus hangváltozások eredményeként alakultak ki, az uráli alapnyelv morfológiája gazdag volt stb. Szemére veti a hagyományos uralisztikai kutatásoknak, hogy gyakran elvétik a különbségtételt (igazolható) tudományos tény és benyomások, interpretációk között (amelyek nem igazol h atóak). Példaként a „hangszabályokat" említi. Csak remélni lehet, hogy ezeken hangmegfeleléseket ért, különben ebben az összefüggésben nincs értelme annak, amit leír. Ezeknek a száma magasabb, mint a szabályos etimológiákéi (4-5). Mely szabá-