Nyelvtudományi Közlemények 95. kötet (1996-1997)

A Telegdi Zsigmond emlékülés előadásai - É. Kiss Katalin: Van-e általános nyelvészet és magyar nyelvészet (A személyragos igekötőszerű elemek ürügyén) [Are there such things as ’general linguistics’ and ’Hungarian linguistics’? (In relation to preverb-like elements bearing an agreement marker)] 25

26 É. KISS KATALIN mányozóinak nincs szükségük az általános növénytanban, növényrendszertanban, növényélettanban felhalmozott tudás megismerésére és felhasználására. Bár ezekről a kérdésekről nem beszélgettem Telegdi Zsigmond professzor úrral, meggyőződésem, hogy ő is épp oly elfogadhatatlannak találta a magyar és az általános nyelvészet merev kettéválasztását és eltérő kritériumok alapján való megítélését, mint én. A Telegdi Zsigmond által szerkesztett Szöveggyűjtemény az általános nyelvészet tanulmányozásához című, 1971-ben a Tankönyvkiadónál megjelent kötetben a tárgyalt és idézett 22 szerző közül 8 magyar: Simonyi Zsigmond, Kertész Manó, Melich János, Gombocz Zoltán, Laziczius Gyula, Zsirai Miklós, Györké József és Klemm Imre Antal. Telegdi Zsigmond róluk írott bevezető tanulmányaiból kiviláglik, hogy noha e szerzők kutatási tárgya a magyar, illetve a finnugor nyelvek, ők mind az adott korszak nemzetközi nyelvtudományában uralkodó nyelvészeti paradigma keretén belül dolgoztak; az adott paradigmában felvetődő kérdésekre keresték a választ, és az adott paradigma módszereit alkalmazták. A kortárs nyelvészeti paradigma (az újgrammatikus iskola, majd a strukturalizmus) keretként való elfogadása, a kortársakéval azonos módszertan lehetővé tette, hogy felhasználják kortársaik más nyelvek leírásában elért eredményeit, hogy az ő eredményeik is részeivé váljanak az általános nyelvészeti közgondolkodásnak, s hozzájáruljanak az eredményekből leszűrhető elméleti tanulságokhoz (1. például Jakobson (1963) Laziczius Gyulára való hivatkozását). Simonyi Zsigmond, Klemm Imre Antal, Gombocz Zoltán, Laziczius Gyula nem a magyar nyelvészet tudósai lettek volna? S vajon nem magyar nyelvészetet müvelt-e a strukturalizmus zászlóvivője, Jakobson közeli munkatársa, Lotz János, a külföldön talán legismertebb magyar grammatika szerzője? Vagy például az utóbbi évtizedekben ki mondott több újat a magyar főnévről, illetve főneves kifejezésről mint az általános nyelvészeknek minősített Antal László, Papp Ferenc és Szabolcsi Anna? Saját magam esetében sem érzem indokoltnak az általános nyelvész besorolást, hiszen a kutatási területem már húsz éve a magyar mondattan. Vajon Antal László, Papp Ferenc vagy Szabolcsi Anna azért nem magyar nyelvészek, mert egy-egy nemzetközi tudományos paradigma eszköztárával felszerelkezve láttak neki a magyar főnév, illetve főnévi kifejezés leírásának? Az volna a magyar nyelvész, aki nem vesz tudomást a nyelvtudomány kurrens módszereiről és más nyelvekkel kapcsolatban elért eredményeiről? Azt el kell ismernünk, hogy a nyugaton keletkezett tudományos paradigmák negligálása a negyvenes évek végétől kényszerűség volt, melyet kívülről erőltettek a magyar nyelvésztársadalomra. Ez a kényszer azonban már régen megszűnt. Ma már indokolhatatlan, hogy úgy műveljünk magyar nyelvészetet, hogy ne építsünk a nyelvtudomány külföldön született eredményeire; hogy úgy írjunk a magyar határozóragokról, a magyar igéről vagy a magyar alanyi mellékmondatokról, hogy nem hivatkozunk rá, mi a világ nyelvtudományának (azaz a német, angol, orosz, lengyel, francia, spanyol, kínai stb. nyelvvel foglalkozóknak) az adott kér-Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.