Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)
Tanulmányok - Molnár Ilona: Az alárendelt mondatbeli felszólító módról (A magyar kötőmód kérdéséhez) [On imperative in subordinate clauses] 5
6 MOLNÁR ILONA désében — van-e a magyarban kötőmód?; van-e az angol, a francia, a német stb. kötőmódoknak (ang. Subjunctive, fr. Subjonctif, ném. Konjunktiv stb.) megfelelő önálló igemód a magyar nyelvben?; a probléma kiterjed-e az egyszerű és az összetett mondatra egyaránt?; stb. — végső soron értelmetlen dolog pozitívan vagy negatívan állást foglalni közvetlenül a nyelvi adatokra hivatkozva. Ugyanis mindenekelőtt két (összefüggő) kérdésre szükséges pontos választ adni: 1. Mi az igemód? 2. Milyen alapon különíthető el egy adott nyelvben valamely tulajdonságcsoport mint egyetlen igemód? A jelen dolgozatban nem tűzöm ki célul az említett általános és specifikus kérdések egyikének eldöntését sem. A kötőmód fogalmához munkám olyan módon kapcsolódik, hogy a magyar módhasználat jelenségeinek van egy köre, amely idegen nyelvi megfelelései folytán érintett a kötőmód kérdésében, és vizsgálatom e jelenségekre irányul. Célom e körben új adatok és összefüggések feltárása és elemzése. Meggyőződésem ugyanis, hogy a magyar grammatika kötőmód-problémája az utóbbi tekintetben, vagyis adat-szinten bővítésre szorul. Úgy remélem, e szükségletnek alábbi — bár csak a morfológiai értelemben vett felszólító módra korlátozódó, és ezen belül is csupán részleges — kielégítése elősegíti az elméleti probléma megoldását, legalábbis a kategoriális minősítés pontosabbá és tudatosabbá válását bármily irányban.2 1.2. A magyar igemódokra vonatkozó hagyományos nézet jellemző vonásai3 Megítélésem szerint az említett vonások elsősorban a következők. 1. Az igemódok megkülönböztetésének morfológiai megalapozása (a jelentéstani indíttatású, homályos mód-meghatározás4 miatt keletkező látszat ellenére). A MMNyR alapjában morfológiai szemlélete abban mutatkozik meg, hogy az igemódok elkülönítésében morfológiai alakzatokhoz rendel jelentéseket (jelentésárnyalatokat, különleges használati módokat stb.), nem pedig fordítva.5 Ily módon a MMNyR három igemódot különböztet meg a Itt jegyzem meg, hogy néhány idegen nyelv igemódjainak és módhasználatának áttekintésére főleg az alábbi munkákat — nagyrészt hazai tankönyveket — használtam: András L. és mtársai (1960), Bogdány F. és mtársa (1972), Eckhardt S. (1952), Papp F. és mtársai (1958), Szabó J. (1976). A hagyományos felfogás fő forrásának Tompa (1961-1962)-t, valamint Klemm Antal történeti mondattanát (1928-1942) tekintem. Az utóbbi, meghatározó hatású mű kifejtése és egyben tudománytörténeti áttekintése is azoknak a nézeteknek, amelyeket az 50-es években kijegecesedett leíró/normativ nyelvtani felfogás támpontjának tekintett. 4 Tompa 1961-1962 I. 485. A jelentés szempontja az osztályozásban legfeljebb úgy érvényesül, hogy az igemódok kettős nevet kapnak. Pl. „Imperativ-Konjunktiv", idézi Pataki 1984. 209; „Konditional-Optativ", Tompa 1968. 160. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.
