Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

8 SZENDE TAMÁS az eljárás megválasztásával. 1986 őszén négy 20 és 22 év közötti értelmiségi fiatalt, három leányt és egy fiatalembert beszéltettem — közéjük ültetve egy 43 éves, szintén értelmiségi férfit — az MTA Nyelvtudományi Intézetének süketszobájában két teljes órán át. Valamennyien tudták, hogy rögzítjük a beszélgetést, egyébként azonban csak annyi irányítást kaptak, hogy a megállapodásunk szerinti tárgyról kezdjenek beszélni. Az életkorbeli korlátozást kiegészítette egy másik is. Mindegyik fiatal tanárszakos, tehát „hivatásos beszélő" volt. Úgy találtam ugyanis, hogy éppen a gondosabb ejtésüek révénjutok reprezentatív mintához: az artikulációs normák szigorúbb követése jobban kiszűri az esetlegességeket. Ami a rostán fennmarad, megbízhatóan tükrözi a valóságos helyzetet az ejtés feltárandó törvényszerűségei tekintetében. Nem vált be azonban az a számításom, hogy a környezet és a mikrofonok szembeszökő jelenléte a gondosan fogalmazott, stilizált artikulációjú beszédprodukcióra fogja serkenteni a kísérleti személyeket. A résztvevők a beszélgetés (és a nézetkülönbségek felszínre kerülésének) első percei után tökéletesen megfeledkeztek a körülményekről. A hanganyag — szóról szóra és hangról hangra való azonosítás alapján — mintegy kétezer, nagyjából ötven olyan típusba tartozó jelenséget tartalmazott, amelyeket semmiféle szabály vagy leírás nem ismer, illetve nem tárgyal. 1.2. Milyen szisztematikus, hangtani és általában nyelvi kategóriákkal összevetésben lehet és kell tárgyalni azokat a jelenségeket, amelyeket a regisztrátumok elemzésre felkínálnak? A hagyományos megközelítések metodológiájának elméleti hiány helyei úgy tüntetik föl a helyzetet, hogy számottevő módszertani újításokra van szükség. Mint a bevezetőben hozott példa mutatta, minden jelenséggel kapcsolatban tisztában kell lennünk a torzítás valamely típusát hordozó egység fonológiai képletével. Minthogy ennek a megállapítására — részben azért, mert a fonológiai alapalak [underlying/phonological représentation] éppen megválasztott deskripciója elméletfüggő — nem találunk könnyen és megbízhatóan forgatható eszközt (a nehézségekre lásd például Kenstowicz-Kisseberth (1977) a hagyományos elemzés ellentmondásosságát elemző szemléjét), a feldolgozás céljaira azt a bizonyos tekintetben elemző-leíró megoldást választottam, amelyet a bevezetésben használt példa a / /, [ ] és a [[ ]] jelmagyarázában röviden definiál. Mivel a dolog nem intézehető el ennyivel, és mivel a vizsgálatból levont következtetések egyike éppen az lesz, hogy megoldási javaslatot körvonalazzak a fonológiai alapalak valósághübb meghatározására vonatkozólag, e kérdés egyes részletei külön is, az 1.4. és az 1.5. pontban, elő fognak kerülni. Ha nem nyomozunk is tovább azoknak a hangtanon kívül eső determinánsoknak az irányában, amelyek szerepet kapnak az artikulációs alak-Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.